A debreceni egyetemista önként jelentkezett a haza szolgálatára

Turóczy Bence része egy olyan közösségnek, ahol nem számít a kor, a végzettség, hiszen egyenruhában mindenki egyenlő. A kalandvágy és a kíváncsiság hajtotta a Magyar Honvédséghez, s úgy érzi, új otthonra lelt a laktanya falain belül.
Cívishír: Hogyan kerültél kapcsolatba a Magyar Honvédséggel?
Turóczy Bence: Több mint egy éve vagyok önkéntes katona, s úgy érzem, életem egyik legjobb döntését hoztam. A Debreceni Egyetemen építészmérnöknek tanulok. 2018 elején bent voltam az egyetemen, amikor észrevettem a büfében pár csinos, egyenruhás hölgyet. Gondoltam, kiállítás lehet vagy toborzás. Kaptam az alkalmon, felmentem az előadóterembe, ahol egy nagyobb társaság kíváncsian nézegette a kihelyezett szórólapokat. Érdeklődtem, hogy pontosan miről van szó, majd öt perc után már a kezemben tartottam az aláírt szerződésemet. Meglehetősen hamar „rávettek”, hogy belépjek, mert személyesen Czill István alezredessel, az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred zászlóaljparancsnokával tudtam beszélni, ő informált már a legelején a katonai szolgálattal kapcsolatosan.
Cívishír: Öt perc rövidnek tűnik egy komoly elhatározáshoz.
Turóczy Bence: A férfiakban van egyfajta inger, hogy egyszer majd katonák lesznek, s ez a vágy bennünk is marad életük végéig. Ami a legjobban megfogott, az Czill alezredes személyisége volt. Beszélgetésünk során elhangzott a varázsszó, hogy ez az egész önkéntes alapon működik, így nem is volt kétséges, csak jól dönthetek. Ha a honvédséghez tartozhatok, ahol pozitív légkörben fejlődhetek, akkor nekem nem kell több. Aláírtam a papírt és kész.
Cívishír: A környezeted mit szólt a döntéshez?
Turóczy Bence: A szüleim először meglepődtek. Édesapám nyugtázta magában a történteket, édesanyám tiszteletteljes sírással fejezte ki, hogy egy újabb fia került szebb hivatásba. A bátyám nemrég lett rendőrtiszt Budapesten, másik testvérem mentősofőr, az unokabátyám katonaorvos volt. Nem állt tőlem távol ez a „munka”, informáltabb voltam a legtöbb civil lakosnál. A legbüszkébb mégis én voltam magamra, pedig akkor még semmit sem tudtam az egészről. A jelentkezést egy foglalkozás-egészségügyi orvosi vizsgálat, illetve egy pszichológiai vizsgálat követi, a minősítés birtokában van lehetőség szerződéskötésre, majd tényleges katonai szolgálatteljesítésre.
Cívishír: Milyen követelményeknek kell megfelelni?
Turóczy Bence: A honvédség önkéntes területvédelmi tartalékos katonáinak kiképzése tíz modulból áll, melyek 2-3 napos behívásokat jelentettek. Ez idő alatt volt önvédelmi, alaki kiképzés, fejlesztették a tájékozódásunkat, elsajátítottuk a térképészetet, megtanultuk a fegyverek szét- és összeszerelését. Volt lövészet, terepgyakorlat, gyakorló akna telepítés, leshely kiásása. Gyakoroltuk a terepen, alakzatban történő mozgásokat is. A modulok közül a hétköznapokban leginkább hasznosítható az elsősegélynyújtó modul volt. Mindenki tanul valamennyit a jogosítvány megszerzésekor, de itt elsajátítottuk a legbiztonságosabb és leghasznosabb fogásokat. Volt egy 18 éves honfitársam, aki az itt szerzett tudásnak köszönhetően a képzést követően már életet is mentett.
Cívishír: A lövészet sok fiatalt vonzhat.
Turóczy Bence: A fegyver viselését több modulban is gyakoroltuk, szoknunk kellett a súlyát. Magam is meglepődtem, viszonylag könnyűek azok a gépkarabélyok, melyekkel mi találkoztunk, de használni csak a kiképzés végén kellett. A szét- és összeszerelése már rutinszerűen ment, megtanultuk, milyen részei vannak, hogyan működik mechanikailag. Először vaklőszerrel gyakoroltunk, hogy megérezzük, milyen, ha a fegyver „visszarúg”, milyen hangja van. Használni kellett állva, térdelve, fekve, majd vizsga előtt éles lőszerrel is lőhettünk a lőtéren, biztonságtechnikai okokból csak fekve. Kellemesen csalódtam a lövészetben, azt hittem, sokkal jobban vissza fog rúgni, hiszen mégiscsak AK karabélyról beszélünk, de meglehetősen könnyű volt kezelni. Elmagyarázták, hogyan kell lőni vele, hogyan működik. Természetesen mindig ügyelnek a védelemre, így hallásvédő nélkül nem lőhettünk. Ezen kívül civil nem lőhet automata fegyverrel semmilyen körülmények között – még lőtéren sem –, de a honvédségnél ezt is ki lehet próbálni. Volt, aki emiatt jelentkezett, s végül maradt, mert megtetszett neki.
Cívishír: A honvédségnél eltöltött idő mivel telik?
Turóczy Bence: Semmi nem kötelező, amit vállalunk, azt önként tesszük. Minket megemlékezésekre, különböző programokra, kiképzésekre hívnak, illetve ezekre adnak ajánlatot. Én végigcsináltam a tíz modult, ez a 20-30 napos kiképzés része, majd a végén ebből vizsgáztam, mely az egészet szemléletesen összegezte. Ekkor már önkéntes voltam. Ezek után részt vettem emléktúrán, zászlóavatáson, eskütételen. Másra még nem volt lehetőségem, de várom a behívásokat. Az önkéntes területvédelmi tartalékos rendszert alapvetően azért hozták létre, hogy támogatást tudjanak nyújtani, például természeti katasztrófák esetén. Például árvíz esetén ugyanúgy behívhatnak minket, mint a katasztrófavédelem munkatársait vagy a rendőröket, de ott vagyunk akkor is, amikor díszelgési, őrzés-védelmi vagy kísérési feladatok ellátására van szükség. Bármilyen vészhelyzet esetén a honvédségnél kapott kiképzéssel meg tudom védeni magam, a szeretteimet vagy az ország bármely polgárát.
Cívishír: Juttatást kapnak az önkéntesek?
Turóczy Bence: Természetesen igen: a csatlakozáskor szerződéskötési díjat, tényleges szolgálat esetén rendfokozatuknak megfelelő jövedelmet, évente pedig rendelkezésre állási díjat is kapnak az önkéntes területvédelmi tartalékos katonák.
Cívishír: Büszkeség a behívót kézbe venni?
Turóczy Bence: Sose voltam magamra olyan büszke, mint amikor a legelső behívómat megkaptam, talán csak akkor, amikor az egyenruhát magamra öltöttem. Az első behívó parancs másolata a lakásom dísze, a falon van, bekeretezve. Nehéz az ezzel kapcsolatos érzéseket szavakba önteni, ezt át kell élni! A honvédség hatalmas dolog, olyan, melyet mindenki ismer és mindenki tisztel. Az, hogy az ember a csapatnak a része, a tagja lehet, óriási lélektani felemelkedést jelent. Úgy éreztem, otthonra leltem. Az emberek kívülállóként el sem tudják képzelni, mi zajlik a Magyar Honvédségnél. Nekem csak pozitív tapasztalataim vannak: többdiplomás szakemberek koordinálják a katonák és az önkéntesek mindennapjait. Sokat tanulunk egymástól is, mivel nagyon széles a jelenlevők korosztályi eloszlása és az érdeklődési körük is. Van, aki 18 éves, de megtalálható az ötven év feletti korosztály is, akikkel azonnal megtaláljuk a közös hangot. Ugyanazokkal a nehézségekkel nézünk szembe, és akinek könnyebben megy valami, az támogatja a többit. Tudja, fordított esetben ő is ezt fogja kapni.
Cívishír: Mi a legnagyobb élményed?
Turóczy Bence: Talán azt lehetne kiemelni, amikor összeálltunk egy eskütételre, s legalább ezren együtt énekeltük a Himnuszt. Az felemelő volt. Nemcsak azért, mert elmondhattam ezután magamról, hogy katona vagyok, de egyfajta bajtársiasság is kialakult. Ezután az emberek is másképp viszonyultak hozzám: volt, aki nem igazán kedvelt, de miután megtudta, katona vagyok, már más szemmel nézett rám. Azzal, hogy az ember ezt a hivatást választja, még ha csak önkéntes alapon is, letesz valamit az asztalra. Egyfajta készenlétet vállal, hogyha kell, ő ott van, s ez nagy dolog. Más azt mondta, számára egyfajta biztonságot jelentek, mert tudja, ha baj történne, ott leszek.
Cívishír: Baj, hogy eltörölték a kötelező sorkatonaságot?
Turóczy Bence: Hasznos dolog volt, sajnálom, hogy már nem lehet része az életemnek abban a formában, ahogy volt, ezért is örültem, hogy az ÖTT rendszer megalakult, mint lehetőség. 23 éves vagyok, véleményem szerint az én generációm nem a legpozitívabb előrejelzéseket mutatja, főleg tiszteletadás tekintetében. Van, akire ráférne, hogy egy kis fegyelmet tanuljon, ráadásul a honvédségnél nagyon szépen közvetítik ezt az egészet, korrekten kezelnek minket. Az a rengeteg türelem, melyet a kiképzőink produkáltak mellettünk, eszméletlen. Olyan, mintha mindannyian apánkként tanítanának minket.
Cívishír: Fontos, hogy a civilek is megismerkedjenek a katonasággal?
Turóczy Bence: El kellene oszlatni a régi, rossz beidegződéseket. Miután sokakkal megismertettem ezt a hivatást, találkoztam ismerősökkel a következő behíváson. Látták, hogy vállaltam az önkéntességet, egy év elteltével is itt vagyok, szenvedéllyel beszélek róla, s elkezdte hajtani őket a kíváncsiság. Lehet, hogy érdekelte volna őket korábban is, de nem jártak utána, nem szenteltek rá időt, így a lelkesedésük alábbhagyott.
Cívishír: A megyében hány önkéntes tartalékos van?
Turóczy Bence: Most már több mint háromszázan vagyunk, az alegység harmada nő, a legtöbben 20-25 év körüliek, de van köztünk 50 évesnél idősebb katona is. Van, aki emellett tűzoltó, egyetemista, gyorséttermi dolgozó. Van, aki az extra pénzért van itt, van, aki a remek hangulat miatt. Az mindenkiről elmondható, hogy az első perctől az utolsóig minden behívást élvezünk. Nyilván vannak nehézségei a dolognak, néha meg kell küzdeni a terepviszonyokkal, az időjárással, de amikor ott van az ember, ezeket átértékeli magában. Az élmények kárpótolnak mindenért. A kiképzőink húznak minket, mi pedig toljuk egymást. Apám mindig azt mondta, az egyetemi éveket nem szabad elvesztegetni, mert az élet egyik legmeghatározóbb szakasza lesz. Én azt gondolom – egyetemistaként –, hogy a honvédségnél eltöltött éveket nem szabad elpazarolni, s vétek kihagyni.
Cívishír: A Magyar Honvédség tagja szeretnél maradni?
Turóczy Bence: A rendszer, amiben most vagyok, számomra kényelmes. Ebben a formában életem végéig szeretnék részt venni benne, de tervezek a tartalékos szolgálatnál többet is, majd meglátjuk, mit hoz az élet. Ha kapok egy remek munkalehetőséget a civil életben, akkor természetesen nem fogom elszalasztani, de a honvédség mindig biztos pont marad. Ha valaki egyszer önkéntes szolgálatot vállal, akkor utcára biztosan nem kerül, hiszen katonára mindig szükség van!
Fogarasi Renáta


















