A busójáráson a migránsok jutottak Kövér László eszébe
![A busójáráson a migránsok jutottak Kövér László eszébe](https://civishir.hu:10013/media/a61bd122-b34a-4549-aad9-ae2b1bec2930.jpg?size=850)
A mohácsi busójárás Európa egyik leghíresebb és legnagyobb hagyományőrző rendezvénye - mondta a városban rendezett hatnapos népszokás vasárnapi fő programján az Országgyűlés elnöke.
Kövér László a mohácsiak több mint 250 éves hagyományáról szólva felelevenítette: a busójárás immár kilencedik éve az emberiség szellemi világörökségének hivatalosan is számon tartott része. "Az ezen a földön élő elődeink nem akartak az otthonukat fenyegető idegenség, sötétség és gonoszság rabjai lenni, ezért riasztó jelmezekbe, busóknak öltözve elűzték mindazt, ami fenyegette őket" - fogalmazott a házelnök.
Kövér László a jelennel párhuzamot vonva "napjaink busóit" arra kérte, hogy űzzenek el minden rosszat, ami Magyarország, Európa és a nagyvilág jóakaratú embereit fenyegeti.
Ezen rosszak között említette az embereket egymással szembefordító sötétséget, amely a férfiakat és nőket, az időseket és fiatalokat nem egymás társaivá, hanem egymás ellenségeivé akarja tenni és "amely világot az egyéni önzésre, gyűlöletre és az embertelenségre akarja építeni" - hangoztatta a politikus.
Százezer látogató
Hargitai János, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője köszöntőjében a felvonuló maskarásokat, a szervezőket és a közönséget is méltatva a többi között arról beszélt, hogy a busójárásra "az egész világ értékként tekint".
A mohácsi fesztivál népszerűsége töretlen, a szervezők becslései szerint a busójárás kiemelt rendezvényei 80-100 ezer látogatót vonzanak. Az érdeklődők szórakoztatásáról idén rekordszámú, 1350 maskarás gondoskodik, a busójárás hat napja alatt 35 helyszínen 80 program várja az érdeklődőket. A busók vasárnap kora délután csónakjaikkal a Mohács-szigetről átkeltek a Dunán, a délutáni felvonulást követően a kompról a folyó vizére bocsájtják a kimúlt telet jelképező fakoporsót, sötétedéskor pedig meggyújtják a főtéren álló, rőzséből összehordott hatalmas máglyát.
A mohácsi jelmezesek hétfőn már házról házra járva mutatják be télűző tudományukat, a húshagyókeddi zárónapon pedig újabb máglyán elégetik a zord évszakot szimbolizáló koporsót.
Mohács messze földön híres farsangi fesztiválját egy 1783-as feljegyzés említi először.
![Már csak két nap maradt a nagy döntésre Már csak két nap maradt a nagy döntésre](https://civishir.hu:10013/media/97983c95-4a9c-4ed3-8a36-387591ca2dc1.jpg)
![Jelentik: elkészült a BMW-gyár Debrecenben! Jelentik: elkészült a BMW-gyár Debrecenben!](https://civishir.hu:10013/media/a143414d-5256-4711-b7de-9712c97d1830.jpg)
![Élhető város, innováció, a jövő megalkotása Debrecenben Élhető város, innováció, a jövő megalkotása Debrecenben](https://civishir.hu:10013/media/c5a94e07-57ec-4d65-a9aa-039d81587aea.jpg)
![Veszélyes drón a debreceni reptér felett Veszélyes drón a debreceni reptér felett](https://civishir.hu:10013/media/66abb4ac-6e00-4337-a316-67c162e33409.jpg)
![Hármas karambol Debrecenben Hármas karambol Debrecenben](https://civishir.hu:10013/media/453ffc7e-426d-436a-a623-804c65d330b1.jpg)
![A gályarabokra emlékeztek Debrecenben A gályarabokra emlékeztek Debrecenben](https://civishir.hu:10013/media/aaaedd20-757d-46cf-9a72-f63bc114ca84.jpg)
![Új labort vettek birtokba a műszakisok Új labort vettek birtokba a műszakisok](https://civishir.hu:10013/media/7988a931-c2c7-4dd4-9321-c08f6af7bbfb.jpg)
![Hitelesítenék a fogyasztásmérőket Debrecenben Hitelesítenék a fogyasztásmérőket Debrecenben](https://civishir.hu:10013/media/f205c464-2f90-4e5f-8c3a-0cd1f00a98db.jpg)
![Debreceni hotelnyitás: már keresik a dolgozókat Debreceni hotelnyitás: már keresik a dolgozókat](https://civishir.hu:10013/media/7d806850-337d-416f-bcac-ac22ad073eb0.jpg)
![Több mint tízmilliárdot gombolnak le Debrecenről Több mint tízmilliárdot gombolnak le Debrecenről](https://civishir.hu:10013/media/418f7f6c-3dc6-489c-b54a-888d18a0effe.jpg)
![Előbb a vasúti fejlesztés, aztán a 4-es négysávosítása Előbb a vasúti fejlesztés, aztán a 4-es négysávosítása](https://civishir.hu:10013/media/a57739e6-9beb-4d2e-8fa7-3a27b97e6e74.jpg)
![Pénzváltós rablás Debrecenben: nincs enyhítés Pénzváltós rablás Debrecenben: nincs enyhítés](https://civishir.hu:10013/media/65eb09e7-8acd-4781-a683-b7c84f7c8ba7.jpg)
![A Falco nem adott esélyt a DEAC-nak A Falco nem adott esélyt a DEAC-nak](https://civishir.hu:10013/media/64be1857-11f4-47bf-9bc0-34d4c6955376.jpg)
![Amerikai védelmi miniszter: Ukrajna nem lehet a régi Amerikai védelmi miniszter: Ukrajna nem lehet a régi](https://civishir.hu:10013/media/9b0ee435-e7d2-4693-b2ce-c5c350dcacaf.jpg)
![Hogyan válasszunk stúdió minőségű mikrofont? Hogyan válasszunk stúdió minőségű mikrofont?](https://civishir.hu:10013/media/f95830c2-c71b-4e35-9e0d-08ff34a72fa2.jpg)
![Jön az országos Random Mozikaland! Jön az országos Random Mozikaland!](https://civishir.hu:10013/media/9f39c5c0-bda4-4d81-9e50-32e0ea7fbbc1.jpg)
![TEDxDebrecen 2025: az IDŐ most van TEDxDebrecen 2025: az IDŐ most van](https://civishir.hu:10013/media/1363cdb0-68ce-4e97-8b2c-8cd4a92bc8c2.jpg)
![Ismerje meg Debrecen új, színes parkolózónáit! Ismerje meg Debrecen új, színes parkolózónáit!](https://civishir.hu:10013/media/bc589d44-0b6d-4a6b-8ae5-a7a5eefd9e58.jpg)