A bukovinai székelyek öröksége
Hetven éve, 1941-ben telepítették Bácskába a bukovinai hét székely falu lakóit. A történelem csúnya és tragikus játékot művelt velük. Bukovinába településük előtt élték a csíki székely békés és szorgalmas napjait, amíg Mária Terézia pribékjei nem kezdték toborozni a határőrséget. Ekkor bizony ellenálltak és követeiket Csíkmadéfalvára küldték, hogy ott tiltakozzanak az erőszakos határőr állítások ellen. Olyan felvilágosult gubernátora volt Erdélynek akkor, mint Samuel Bruckenthal, a nagyszebeni múzeumalapító, de ő sem volt rest helyeselni Bucow ezredes kinevezését a renitenskedő székelyek elleni császári büntetőhadjárat vezetőjévé. Bucow méltó utódja volt az “”eperjesi hóhér” Castaldónak (1604-5) és ágyúval lövetett a Madéfalván összegyűlt csík-gyergyói és háromszéki székelyekre. Háromszáz halott maradt a madéfalvi réten, a Siculicidium (Székelyölés) máig fájó pontja a székelyeknek.
A vérfürdő hírére a csíki falvak népe vándorbotot vett a kezébe és irány Bukovina, minél messzibb a vérskezű császáriaktól. A fáma és a hagyomány szerint Hadik András huszártábornok, a királynő kegyence vette rá Mária Teréziát, hogy Bucow ezredest felelősségre vonják és a Bukovinába menekült székelyek ezreit rendes falvakba szervezzék. Mária Terézia helyt adott Hadiknak és így születtek meg a bukovinai székely falvak: számszerint hét, a régi székely számmisztika szerint. Közülük egyet, tiszteletből Hadikfalvának neveztek el. Százötven évig éltek szorgalmas nyugalomban, amikor 1941-ban az akkori magyar kormány az éppen visszafoglalt Bácskába telepítette a bukovinai székelyeket, hogy az elmenekült szerbek helyén virágzó földművelést teremtsenek. De alig teremtődtek meg a földi bodogság feltételei, a vesztésre álló háború zivatarában újból menekülniük kellett, most már Magyarország területére, az erőszakosan kitelepített svábok helyére. Ördögi és galád telepítési terv volt ez a javából!
Szívszorító emlékem Bátaszékről még a kilencvenes évek elejéről, amikor részt vettem egy bukovinai székely találkozón. Egy Józseffalváról származó családnál helyzetek el, mint vendéget. A családfő és felesége még Józseffalván születtek, Bácskában házasodtak össze és végül Bátaszéken, egy régi sváb házban találtak otthonra. Az ünnepségre azonban megérkeztek a kitelepített svábok küldöttei is, éppen a házigazdámék háza egykori tulajdonosának a fia. Ahogy ott könnyeztek az egymás hátára telepítettek, az maga volt a huszadik századi magyar történelem egész ostoba tragikuma. Nos, a sváb küldöttek nem követeltek vissza semmit, kárpótolta őket bőven a német állam,csak éppen látni akarták az apák, nagyapák házait, a falut, amiről annyit hallottak őseik elbeszéléseiből!
Hetven évvel a Bácskába való telepítés után a budapesti Magyarok Házában Bukovinai Székely Napot tartottak. Ez alkalommal Bukovina szép határa címmel fénykép kiállítást nyitottak meg Kaiser József archív felvételeiből, Juhos Nándor, Sági István és Sebestén Ferenc fotóiból. Érdekes volt követni egyetlen istensegítsi család vándorlásait a fél Erdélyen át, aztán Nagyvárad, Szeged útvonalon Bácskába. Onnan az első lakodalom, az első keresztelő. A kiállítást különben Érd város önkormányzati képviselője, Kéri Mihály nyitotta meg, maga is bukovinai székely származású. Aztán Magyarok Háza Csontváry termében megnyitották a Gránátalma-díjas Lőrincz Aladárné szövőnő szőttes kiállítását. Közben mindkét helyszínen régi csíki székely dalokat adott elő az érdi Bukovinai Székely Dalkör. Este aztán a ház nagytermében nagyszabású hangversenyen lépett fel a Székely Dalkör, a rendezvényt Bonyhád polgármestere, Potápi Árpád János országgyűlési képviselő és Tamás Menyhárt bukovinai székely költő nyitotta meg. A rendezvény végén fülem elkapta a távozó népdal kör tagjainak beszédét, mintha a felcsíki Jenőfalva, vagy Csíkkarcfalva nyelvjárásainak zöngéje támasztott volna muzsikát a bukovinai székely asszonyok szavaiban.
Bereczki Károly
