Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Lázár János nagy bejelentése: „Debrecen a vidék fővárosa lesz!”

| 2023. 09. 06. | 18:12:00
Négysávos utat építenek a Hódmezővásárhely–Orosháza–Békéscsaba–Debrecen viszonylatban.
Lázár János nagy bejelentése: „Debrecen a vidék fővárosa lesz!”
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

 Az építési és közlekedési miniszter szerdán egy rádióinterjúban számos új beruházást jelentett be, ez fordulatot jelent, hiszen a tárcavezető tavaly leállította az állami beruházásokat.

„Új gazdasági övezetet hoz létre a kormány a Debrecen–Nyíregyháza–Miskolc-háromszögben”

– mondta szerdán Lázár János makói Rádió7 rádiónak, írja a Világgazdaság. Az építési és közlekedési miniszter azt mondta:

Debrecen a vidék fővárosa lesz, továbbá Magyarország második fővárosa.

Továbbá a tárcavezető emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban nehéz döntéseket kellett meghozni: több ezer beruházást kellett leállítania. Ugyanakkor Lázár János szavai szerint most eljutottak odáig, hogy néhány tucat beruházás tervezéséről és megkezdéséről érdemben tudott tárgyalni a kormány. Szerinte kiemelten fontos lesz az úthálózat fejlesztése. 

„És van egy nagy adósságunk. Minden út Budapestre vezet, Szegedről könnyebb eljutni a fővárosba, mint Debrecenbe. Ezért ha úgy tetszik, egy Debrecen–Szeged-hidat létesítünk”

– mondta a miniszter, aki jelezte, hogy az M4-es gyorsforgalmi utat Berettyóújfalu irányában folytatni kell, ahogy a Debrecen–Nyíregyháza összeköttetés (vasúti és közúti) is nagy hangsúlyt kap. 

Bár Budapest termeli a magyar GDP harmadát, a vidék megerősítése stratégiai cél, ezért vidéki centrumokat alakítanak ki. Ez alá számos projektet rendeltek. Így például

  • Berettyóújfalú és Békéscsaba között a 47-es út négysávosítása. 
  • Új, szintén négysávos Tisza-híd épül Szeged és Hódmezővásárhely között.
  • Négysávos utat építenek a Hódmezővásárhely–Orosháza–Békéscsaba–Debrecen viszonylatban.
  • A Szeged és Debrecen közötti út Mezőberényig van rendben, onnan járhatatlan. Ezt is meg kell csinálni.
  • Kecskemét és Békéscsaba között is lesz egy négysávos út.
  • Algyőnél fejlesztik a kerékpáros infrastruktúrát mintegy két kilométer hosszan. Ennek köszönhetően az Algyő–Hódmezővásárhely és a Szeged–Hódmezővásárhely teljes egészében elérhető lesz kerékpárral.
  • A Nagyfán működő börtön megközelíthetőségét is javítani kell, mert ennek a jelentősége megnőtt a migráció kezelése kapcsán. Az ide vezető utat az algyői hídtól szintén felújítják.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
A debreceni DK-s büszke, és nem hátrál.
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Együtt ünnepeltek az ellátottak és hozzátartozóik.
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Teljes útzár a mentés idejére.
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
„Apaként és rendőrként is mélyen egyetértek a céllal – ezért megéri küzdeni.”
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Autók ütköztek Pallagnál
Autók ütköztek Pallagnál
Két gépkocsi karambolozott.
MTA: négy debrecenit is rendes taggá választottak
MTA: négy debrecenit is rendes taggá választottak
A tudományos akadémia 199. közgyűlésén.
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Így járnak a buszok a Mihály-napi vásár idején
Így járnak a buszok a Mihály-napi vásár idején
Közleményt adott ki a debreceni társaság.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
Debrecenben nyomoznak a borsodi férfi ellen. +Videó
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Árréskorlátozás: a drogérialáncok következnek
Árréskorlátozás: a drogérialáncok következnek
Nagy Márton szerint ez a lépés 30 különböző termékkategóriában több ezer terméket érintene.
Átadták a NAGÉV tűzihorganyzó üzemét Tiszacsegén
Átadták a NAGÉV tűzihorganyzó üzemét Tiszacsegén
A beruházás összértéke 7,5 milliárd forint.
A NAV figyelmeztet: már csak két hetünk maradt!
A NAV figyelmeztet: már csak két hetünk maradt!
A tervezeteket a legegyszerűbben a NAV eSZJA-felületén lehet átnézni.
Vízelvezetőt építenek Debrecen-Józsán
Vízelvezetőt építenek Debrecen-Józsán
Kiválasztották a tervezőt.
Modern Mintaüzem Program a Sensirionnál
Modern Mintaüzem Program a Sensirionnál
Közel 20 hazai kis- és középvállalkozás képviselői ismerkedhettek a program eredményeivel, egymással és a cég innovatív gyártástechnológiáival.
Adóbevallás: május 20-ig lehet módosítani
Adóbevallás: május 20-ig lehet módosítani
Automatikus részletfizetés jár 500 ezer forintig.
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
A zárt ajtó mögött milliós értéket találtak a pénzügyőrök.
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Otthonában fogták el a férfit.
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
„Apaként és rendőrként is mélyen egyetértek a céllal – ezért megéri küzdeni.”
Súlyos baleset Hajdúhadháznál
Súlyos baleset Hajdúhadháznál
Tűzoltók, mentők a helyszínen.
Életveszélyesen megégett egy kisfiú Pocsajban
Életveszélyesen megégett egy kisfiú Pocsajban
Mentőhelikopter vitte kórházba.
Munkába állt az új jegyző Hajdúböszörményben
Munkába állt az új jegyző Hajdúböszörményben
Az előző április 1-jén távozott a hivatalból.
Illegális fakereskedelem: Hajdú-Biharban is vigyázni kell
Illegális fakereskedelem: Hajdú-Biharban is vigyázni kell
Megérkezett a 2024-es kockázati besorolás.
Kővel tarkón dobott egy gyereket Nyíradonyban
Kővel tarkón dobott egy gyereket Nyíradonyban
A kilencéves sértettet ezután meg is kergette.
Karambol a hajdúdorogi kereszteződésben
Karambol a hajdúdorogi kereszteződésben
Két személyautó ütközött össze.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
A debreceni DK-s büszke, és nem hátrál.
Hirdetés
Hirdetés
Tokajban lelőttek egy ukránnak vélt drónt
Tokajban lelőttek egy ukránnak vélt drónt
Titkosszolgálati harc zajlik?
Nestor El Maestro optimista
Nestor El Maestro optimista
A debreceniek trénere szerint egyértelmű és lényegre törő tervük van a Puskás ellen
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés