Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ünnepi koncert Debrecenben: 40 éves a Bikini

| 2023. 06. 05. | 10:02:00
Kiállítás is várja az érdeklődőket.
Ünnepi koncert Debrecenben: 40 éves a Bikini
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hihetetlen, de igaz: négy évtizede van velünk a Bikini együttes, akik rendületlen és megállíthatatlanul haladnak előre. A kerek évforduló tiszteletére a zenekar országjáró jubileumi turnéra indult idén, amelyből természetesen Debrecen sem maradhat ki.

Június 26-án Bikini-ünnep a Nagyerdei Víztoronyban!

Az 1983-as Hova lett… és az 1984-es XX. századi híradó lemezeken még Nagy Feró énekelt, de Németh Alajos basszusgitáros már ezeken is játszott. 1985 hozta meg a nagy változást: Feró helyére megérkezett D. Nagy Lajos, akivel a mai napig is azonosítjuk a formációt. Az abban az évben megjelent Ezt nem tudom másképp mondani album olyan szempontból hibrid lett, hogy ugyan már az új frontember énekelt, de Nagy Feró még szövegíróként jelen volt a munkafolyamatokban. Ezen a lemez kapott a helyet az azóta is közönség-kedvenc Mielőtt elmegyek című szerzemény is. 1987-ben Mondd el címmel jelent meg új albumuk, ezen már több nagy sláger is helyet kapott, ezek közül talán a Fagyi a leginkább kiemelendő, amely a magyar popkultúra szerves részévé vált az azóta eltelt 36 évben. A '80-as években még több kiadványuk megjelent, de a legfontosabb mindenképp a rendszerváltás hangulatában íródott Közeli helyeken album volt, annak ikonikus címadó dala a mai napig emberek ezreit érinti meg. Az új évtized hiába hozott friss anyagot rajta egy újabb országos sikerű dallal (Ki visz majd haza), a zenekar a feloszlás felé sodródott és végül 1992 végén hatalmas búcsúkoncerttel zárták le a közös munkát, amelynek lenyomata 30 éve jelent meg egy koncertalbum formájában.

Néhány év elteltével válogatáslemezzel, majd 1997-ben új albummal rukkoltak elő, így a korábbi feloszlást lényegében visszamondták. Az azóta eltelt két és fél évtizedben számos új stúdióalbummal és koncertkiadvánnyal jelentkeztek, legutóbbi nagylemezük Elmúlt illúziók címen jelent meg 2011-ben.

A zenekar ha már kevesebb időt is tölt stúdióban, mint korábban, a színpadokat nem hanyagolják: idén még a Papp László Budapest Sportarénát is megtöltötték, de lételemük az utazás, így nem is volt kérdéses, hogy a születésnapi évben a cívisvárost is útba ejtik, ráadásul a koncerten kívül más is várja a látogatókat: a Nagyerdei Víztorony H2O galériájában egy különleges kiállítás lesz megtekinthető régi Bikini-relikviákkal.

Bikini
Nagyerdei Víztorony
Június 16.
Kapunyitás: 19:30
Koncertkezdés: 20:30
A koncert Facebook-eseménye ITT 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Teljes útzár a mentés idejére.
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
„Apaként és rendőrként is mélyen egyetértek a céllal – ezért megéri küzdeni.”
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Autók ütköztek Pallagnál
Autók ütköztek Pallagnál
Két gépkocsi karambolozott.
MTA: négy debrecenit is rendes taggá választottak
MTA: négy debrecenit is rendes taggá választottak
A tudományos akadémia 199. közgyűlésén.
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Így járnak a buszok a Mihály-napi vásár idején
Így járnak a buszok a Mihály-napi vásár idején
Közleményt adott ki a debreceni társaság.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
Debrecenben nyomoznak a borsodi férfi ellen. +Videó
Újranyit a debreceni Apolló mozi
Újranyit a debreceni Apolló mozi
Vége a rövid kényszerszünetnek.
Debreceni boltból lopott, majd kirabolt egy futárt
Debreceni boltból lopott, majd kirabolt egy futárt
Az előkészítő ülésen nem fogadta el a mértékes indítványt.
Megkezdődött a munka a Kádár dűlőnél
Megkezdődött a munka a Kádár dűlőnél
Debrecen déli és délkeleti részei irányában folytatjuk tovább az útfejlesztéseket – így a polgármester.
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Feminárium: fókuszban a debreceni nők
Feminárium: fókuszban a debreceni nők
Ingyenes rendezvénysorozatot indít a Civil Fórum.
Képtelen történet ihlette a debreceni újságírót
Képtelen történet ihlette a debreceni újságírót
„Vidéki mocorgásból” Nők Lapja irodalmi díj.
Hagyomány és közösség Hajdúhadházon
Hagyomány és közösség Hajdúhadházon
Megnyílt a Hajdúhadházi Kézimunka Szakkör idei kiállítása.
Jogszabályi hiányosságok miatt elmarad a vásár
Jogszabályi hiányosságok miatt elmarad a vásár
Hajdúböszörményben 3 ezer embert vártak – hiába.
Pihenés és élmények Berettyóújfaluban
Pihenés és élmények Berettyóújfaluban
Miután letettük a hajszárítót a fürdőben, akkor is színes programokat kínál a város.
Karnevál: Rúzsa Magdi is ingyenes koncertet ad
Karnevál: Rúzsa Magdi is ingyenes koncertet ad
Debrecenbe jön a csillag. De addig is lesz jazz, kiváló borok, konyhai étel- és italremekek.
Idén korábban nyit a debreceni strand
Idén korábban nyit a debreceni strand
Már fényesítik az Aquaticum csúszdáit.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Teljes útzár a mentés idejére.
Hirdetés
Hirdetés
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Hirdetés
Gazdaság
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Árréskorlátozás: a drogérialáncok következnek
Nagy Márton szerint ez a lépés 30 különböző termékkategóriában több ezer terméket érintene.
Átadták a NAGÉV tűzihorganyzó üzemét Tiszacsegén
A beruházás összértéke 7,5 milliárd forint.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés