Az LMP tüntet az újabb debreceni akkumulátorgyár ellen

Az Eve Power akkumulátorgyár elleni tüntetést szervez az LMP. A demonstráció május 23-án, kedden 18 órakor kezdődik a Csapó utca 1-5. szám alatt. A párt Facebook-eseményében azt írta, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter, Kósa Lajos országgyűlési képviselő és Papp László polgármester a lakosság megkérdezése nélkül egy újabb akkumulátorgyár építését jelentette be Debrecenben.
– Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Papp László és a kormány a debreceni lakosság kifejezett tiltakozása ellenére, stikában egyezett meg az újabb kínai beruházókkal. Ezzel a döntéssel a kormány és a polgármester végérvényesen kiszolgáltatja Debrecen termőföldjeit, vízkincsét és a tiszta levegőt a külföldi nagyvállalatok zsebeinek kitömése érdekében. Ezekből a gyárakból a magyar emberek semmit sem profitálnak, kizárólag akkugyarmattá változtatják hazánkat – közölték. Hozzátették, egy akkumulátorgyár is sok Debrecenbe, nemhogy kettő.
Résztvevők:
- Jármi Péter, az LMP Hajdú-Bihar vármegyei elnöke
- Bruti, debreceni stand up humorista
- Kozma Éva, mikepércsi édesanya (MIAKÖ)
- Keresztes László Lóránt, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke
- Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke


















