Akkumulátorgyárak: lesz, aki figyeli a pénzmozgásokat

Az LMP kiemelt figyelmet fordít mindazon pénzmozgásoknak, amelyek valamilyen módon kötődnek az akkumulátorgyárakhoz – közölte Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője május 21-én Budapesten, sajtótájékoztatón. Az ellenzéki politikus arról beszélt, sokáig érthetetlennek tűnt, hogy miért erőlteti annyira a kormány az akkumulátorgyárak Magyarországra telepítését, és az egyetlen lehetséges magyarázatnak sokan "a korrupciós szálat vélték".
Vannak is erre utaló jelek, hiszen a Pest Vármegyei Önkormányzat 80 millió forintot osztott szét "a helyi fideszes propagandalapoknak", és ennek a forrása a Samsung gödi gyára által befizetett iparűzési adó – mondta.
Bakos Bernadett szerint a "korrupciós vonalat erősíti az is", hogy semmilyen más észszerű magyarázat nincs arra, hogy miért van szükség ennyi akkumulátorgyárra, hiszen ezek környezeti szempontból nagyon aggályos projektek.
– Ha minden Magyarországra tervezett akkumulátorgyár megépülne, akkor 70 millió köbméter éves vízigénnyel lehetne számolni, ami a magyar vízfogyasztás 15 százaléka. Továbbá a gyárak létesítése miatt rengeteg értékes termőföldet kellene lebetonozni, és anyagilag sem éri meg Magyarországnak az üzemek telepítése, hiszen "rengeteg adóforintból" támogatják ezeket az üzemeket – mondta az ellenzéki politikus, hozzátéve: munkahelyenként nagyjából 64 millió forintot biztosítanak támogatásként ezeknek a gyáraknak.
Szólt arról is, hogy a gyárak energiaigényét orosz gázból fedeznék, és ezzel tovább növelnék Magyarország energiafüggőségét, valamint a gyárak nem a magyar piacra termelnének és javarészt nem is magyar emberek dolgoznának az üzemekben.






























