Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A nyugati kiskörúton is biztonságban közlekedhetnek a biciklisek

| 2023. 05. 22. | 20:46:00
Több mint 800 millió forintot fordítottak a debreceni fejlesztésre.
A nyugati kiskörúton is biztonságban közlekedhetnek a biciklisek
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Végéhez ért a nyugati kiskörút melletti új kerékpárúti szakaszok építése, valamint a belvárosban lévő bicikliutak összekötése. Mint ismert, Debrecen kerékpárosbarát város, és a D2030 programban megfogalmazták, hogy a 80 kilométernyi kerékpárforgalmi létesítményt jelentősen fejlesztik; célul tűzték ki, hogy ezt a távot több mint 100 kilométerre emeljék.

Barcsa Lajos alpolgármester a május 22-i projektzárón felidézte, az elmúlt években jelentősen fejlesztették a kerékpárforgalmi létesítményeket például a Diószegi úton, a Kishatár úton vagy épp Kismacson. Jelen beruházás a nyugati kiskörút harmadik szakaszának részfejlesztése, hiszen amellett, hogy utat fejlesztettek, szándékukban állt a kerékpárosok igényeit is kielégíteni.

Ennek keretében mintegy 838 millió forintból növelték a kerékpárforgalmi létesítmények hosszát összesen 10 kilométerrel. 2,3 kilométer hosszban önálló kerékpáros sávot alakítottak ki, 7,7 kilométer hosszban pedig kerékpáros övezetet.

- A nyugati kiskörút harmadik szakasza a belvárosban található. Korábban is voltak kerékpárutak, viszont ezzel a fejlesztéssel össze tudtuk kötni a korábbi bicikliutakat, úgyhogy használhatóság szempontjából is jelentőset léptünk előre - mondta az alpolgármester.

Kiemelte, a Miklós és a Hatvan utca közötti részen egyirányú kerékpársávokat alakítottak ki, de a fejlesztéssel érintett a Segner tér, a Nyugati, a Mester és a Hortobágy utca is, ezen kívül hét területen neveztek ki kerékpáros övezetet, így áll össze a 10 kilométer.

Orosz Ibolya Aurélia, a 11-es választókerület képviselője tudatta, egyre nagyobb az igény a városban a kerékpáros közlekedésre, sokan kétkerekűvel járnak dolgozni, egyre több kerékpárbarát munkahely alakult ki. Ehhez alkalmazkodik a városvezetés is. Hozzátette, a biciklizés szabadidős tevékenység is lehet, és egészségfejlesztésnek, prevenciónak is tökéletes.

- Negyedik ciklusban van szerencsém a debreceni közgyűlésben képviselni a körzetem lakóit - kezdte beszédét Papp Csaba, a 16-os választökerület képviselője. Felidézte, amikor először bizalmat szavaztak neki, akkor még egylen kerékpárút sem volt a körzetében. - Az első szakasz az Egyetem sugárúton volt, ezt követte a Bethlen utca, a Dózsa György út, majd a Pesti utca, most pedig nemcsak körbejárható az egész körzet, hanem a rákötések és az átjutások is nagy hangsúlyt kaptak - mondta, kiemelve, minden fontos kereszteződésben biztonságosan haladhatnak a biciklisek.
Papp Csaba szerint a nagyváros hátránya a mozgásszegény életmód, ám a kerékpár nagyon jó mód, hogy megőrizzük egészségünket.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Együtt ünnepeltek az ellátottak és hozzátartozóik.
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Teljes útzár a mentés idejére.
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
„Apaként és rendőrként is mélyen egyetértek a céllal – ezért megéri küzdeni.”
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Autók ütköztek Pallagnál
Autók ütköztek Pallagnál
Két gépkocsi karambolozott.
MTA: négy debrecenit is rendes taggá választottak
MTA: négy debrecenit is rendes taggá választottak
A tudományos akadémia 199. közgyűlésén.
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Így járnak a buszok a Mihály-napi vásár idején
Így járnak a buszok a Mihály-napi vásár idején
Közleményt adott ki a debreceni társaság.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
Debrecenben nyomoznak a borsodi férfi ellen. +Videó
Újranyit a debreceni Apolló mozi
Újranyit a debreceni Apolló mozi
Vége a rövid kényszerszünetnek.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
Közgyűlést tart a szövetség.
Hirdetés
Hirdetés
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
A zárt ajtó mögött milliós értéket találtak a pénzügyőrök.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés