A debreceni dandár volt parancsnokát jelölték vezérkari főnöknek

A Magyar Honvédség mentális megújítását és egy ütőképes, elkötelezett, a NATO kötelékében is működőképes haderő létrehozását nevezte fő feladatának a Honvéd Vezérkar főnökének jelölt Böröndi Gábor altábornagy a kinevezése előtti meghallgatásán, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülésén.
Az altábornagy kiemelte: a Magyar Honvédség nemzeti hadsereg, amely felkészített, kiképzett, felszerelt tagja a NATO-nak. Hozzátette, a cél az, hogy a magyar katonai hagyományokon alapuló, erős, hadműveleti és stratégiai szinten befolyásolni képes haderőt hozzanak létre.
A jelölt elmondta: katonai pályája során megértette, hogy a kiképzés, felkészítés nélkül a legjobb technika sem működik. Szólt arról is, hogy a Magyar Honvédséget vezetni megtisztelő, ugyanakkor óriási felelősség. Mint mondta, Magyarország és az Ukrajnával szomszédos többi állam háborút megelőző állapotban van, ennek tükrében harcászati, harci kiképzést kell adni a katonáknak.
A vezérkari főnöknek jelölt Böröndi Gábor fontos feladatának nevezte a katonák harcászati kiképzését, a stratégiai felderítést, és azt is, hogy a magyar katonai oktatásba visszahozzák a nukleáris elrettentést. Továbbá olyan logisztikát kell szervezni, amely képes ellátni a harcoló csapatokat - tette hozzá. Közölte: hiszi és vallja, hogy a misszió az a gyakorlóterep, ahol meg tudják mérni, hol tartanak a katonák felkészítésében.
Az ülésen jelen volt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is, aki cáfolta, hogy a sajtóban megjelent találgatásokhoz kapcsolódóan kellett távoznia Ruszin-Szendi Romulusznak. Megerősítette: Ruszin-Szendi Romulusz szolgálatai vitathatatlanok és egyértelműek, a harcászati szintről hadműveleti szintre lépés miatt vált szükségessé a vezérkari főnök cseréje. A fiatalítással kapcsolatban kiemelte, egyesek a haderőt "egyfajta szociális intézményként fogták fel", ő azonban versenyhelyzeten és harcképességen alapuló komoly haderőt akar, új eszközökkel, ennek pedig elkerülhetetlen része a generációváltás. Kiemelte: fiatal, dinamikus tiszteket akarnak pozícióba engedni, amit az eddigi, jelenlegi szervezeti kultúra akadályozott. Hozzátette: a kilépőknek példátlanul méltányos támogatást biztosítanak.
A honvédelmi és rendészeti bizottság 8 igen és Novák Előd (Mi Hazánk) tartózkodása mellett támogatta Böröndi Gábor kinevezését.






























