Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

New Jersey-ből Debrecenbe – ebből sok jó is lehet

| 2023. 04. 25. | 17:56:00
Az USA tagállam szenátorának az első benyomása kedvező volt a cívisvárosról.
New Jersey-ből Debrecenbe – ebből sok jó is lehet
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A New Jersey-i kereskedelmi és iparkamara szervezésében egy 24 tagú üzleti delegáció látogatott Debrecenbe április 25-én. A gazdasági élet szereplőit Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere fogadta az egyik belvárosi szállodában. A találkozás előzményéről elmondta, hogy Szijjártó Péter külgazdasági miniszter még 2021-ben New Jersey-ben tett látogatásán vetette fel, hogy az Egyesült Államok északkeleti részén lévő tagállam gazdasági szakembereinek, vállalkozóinak érdemes lenne körülnézniük Magyarországon, és ezen belül Debrecenben is.

Hiszen a városban az elmúlt években olyan méretű beruházások történtek, amelyek felkelthetik a nemzetközi befektetők érdeklődését. Budapesten kívül csak Debrecenbe látogattak el.

– Bemutatom Debrecent úgy, hogy a cívisváros ma már egyértelműen a Kárpát-medence keleti régiójának vezető városa, és az elmúlt években megvalósított és bejelentett beruházásoknak köszönhetően 2030-ra még nagyobb szerepet fog betölteni a gazdaság, a kultúra, az egészségügy és az oktatás területén. Érzékeltetem, hogy habár méretét tekintve Debrecen egy kisváros, de a régió vezető szerepére törekvő településről van szó, hiszen az elmúlt években ide olyan beruházások érkeztek, amelyek európai vagy világszinten is meghatározóak – válaszolta a Cívishír kérdésére Barcsa Lajos, majd a megbeszélések céljáról elmondta, hogy a befektetési lehetőségekről tájékoztatja az amerikai üzletembereket, és reményei szerint további amerikai cégek jelenhetnek meg Debrecenben. Az első körben például a hotelszektorban vagy a lakásfejlesztések piacán.

A személyes kapcsolat a legfontosabb

Még a tanácskozás megkezdése előtt a sajtó rendelkezésére állt a New Jersey-i delegáció két vezetője, Gordon M. Johnson New Jersey-i szenátor és Anthony Russo, a tagállam ipari és kereskedelmi szövetségének elnöke.

Gordon M. Johnson

Gordon M. Johnson elöljáróban elmondta, hogy New Jersey és Magyarország területe és lakosságszáma nagyjából megegyezik, és mindkét területnek jelentősek a kultúrtörténeti hagyományai, továbbá a kereskedelem és az ipari területen is komoly fejlődésen mentek át. Kapcsolódási pontot jelenthet az, hogy a New Jersey-i egyetem és a Debreceni Egyetem között együttműködés van, ez tartalmazza a diákok és az oktatók csereprogramját. – Látogatásunkkal fel szeretnénk mérni, hogy a New Jersey-i vállalkozásoknak milyen befektetési lehetőségei vannak Magyarországon, Debrecenben. És természetesen ez a lehetőség nyitott a magyaroknak is az államunkban. Azt már látom, hogy a befektetőinket elég jó gazdasági környezet várja Magyarországon, Debrecen pedig mezőgazdasági és ipari vonalon is fejlett. Ezek vonzóak lehetnek a mi vállalkozóink számára – beszélt a látogatásuk céljáról, majd hangsúlyozta: feladatuk a segítségnyújtás a szövetségi rendszeren keresztül baráti Közép- és Kelet-európai országoknak, számukra biztonság nyújtása, és hogy megóvják őket minden helyzetben, akár katonai téren is.

Anthony Russo

Anthony Russo kiemelte, hogy Debrecen testvérvárosában, a New Jersey-i New Brunswickban rengeteg magyar származású család él. A látogatás révén megerősítik a személyes kapcsolatokat, egyúttal az üzleti és gazdasági területen is körbenéznek. Mint fogalmazott, az üzleti és a személyes kapcsolatok kéz a kézben járnak, és nincs annál fontosabb, mint személyesen találkozni a leendő vagy már meglévő üzletfelekkel.

A Xanga cégcsoporttal már három éve működnek együtt, de ez az első személyes találkozó a cég munkatársaival. Elmondta, az elsődleges elvárásaik szerények, meghallgatják a lehetőségeket, szétnéznek a debreceni és a város környéki gazdasági egységekben. Ő maga kifejezetten örül ennek a látogatásnak, három éve vezeti a tagállam ipari- és kereskedelmi szövetségét, és ez az első külföldi útja.

CH

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Együtt ünnepeltek az ellátottak és hozzátartozóik.
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Teljes útzár a mentés idejére.
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
„Apaként és rendőrként is mélyen egyetértek a céllal – ezért megéri küzdeni.”
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Autók ütköztek Pallagnál
Autók ütköztek Pallagnál
Két gépkocsi karambolozott.
MTA: négy debrecenit is rendes taggá választottak
MTA: négy debrecenit is rendes taggá választottak
A tudományos akadémia 199. közgyűlésén.
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Így járnak a buszok a Mihály-napi vásár idején
Így járnak a buszok a Mihály-napi vásár idején
Közleményt adott ki a debreceni társaság.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
Debrecenben nyomoznak a borsodi férfi ellen. +Videó
Újranyit a debreceni Apolló mozi
Újranyit a debreceni Apolló mozi
Vége a rövid kényszerszünetnek.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Árréskorlátozás: a drogérialáncok következnek
Árréskorlátozás: a drogérialáncok következnek
Nagy Márton szerint ez a lépés 30 különböző termékkategóriában több ezer terméket érintene.
Átadták a NAGÉV tűzihorganyzó üzemét Tiszacsegén
Átadták a NAGÉV tűzihorganyzó üzemét Tiszacsegén
A beruházás összértéke 7,5 milliárd forint.
A NAV figyelmeztet: már csak két hetünk maradt!
A NAV figyelmeztet: már csak két hetünk maradt!
A tervezeteket a legegyszerűbben a NAV eSZJA-felületén lehet átnézni.
Vízelvezetőt építenek Debrecen-Józsán
Vízelvezetőt építenek Debrecen-Józsán
Kiválasztották a tervezőt.
Modern Mintaüzem Program a Sensirionnál
Modern Mintaüzem Program a Sensirionnál
Közel 20 hazai kis- és középvállalkozás képviselői ismerkedhettek a program eredményeivel, egymással és a cég innovatív gyártástechnológiáival.
Adóbevallás: május 20-ig lehet módosítani
Adóbevallás: május 20-ig lehet módosítani
Automatikus részletfizetés jár 500 ezer forintig.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
Közgyűlést tart a szövetség.
Hirdetés
Hirdetés
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
A zárt ajtó mögött milliós értéket találtak a pénzügyőrök.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés