Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debrecen kerékpárosbarát - ismerték el Budapesten

| 2023. 03. 24. | 18:03:00
Eddig már 108 kilométernyi kerékpárúttal büszkélkedhet a cívisváros.
Debrecen kerékpárosbarát - ismerték el Budapesten
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debrecen városa pályázat nyomán 2010-ben, 2016-ban és 2019-ben elnyerte a Kerékpárosbarát Település címet, míg 2021-ben Haladó Kerékpárosbarát Település lett. E téren elért 2022-es eredményei révén most ismét kiérdemelte a Kerékpárosbarát Település címet - közölte a polgármesteri hivatal sajtóosztálya pénteken.

A pályázatok teljes körű lebonyolítását a közlekedésért felelős minisztérium megbízásából 2019-től a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft. (KTI) végzi. A Debrecennek szóló elismerést Ágh Pétertől, az állami beruházások társadalmi koordinációjáért felelős államtitkártól Széles Diána alpolgármester vette át Budapesten, a KTI székhelyén 2023. március 24-én.

Amint azt a cím átvételekor Széles Diána többek közt elmondta, a város 2002-ben elkészült – s azóta több alkalommal is aktualizált – egészségtervében szereplő megállapítások szerint az emberek egészségük, fittségük megőrzése érdekében szívesen kerékpároznának, s ehhez megfelelő, biztonságosan használható infrastruktúrára van szükség. Így Debrecen kerékpárút-hálózatának fejlesztésében az utóbbi évtizedekben mindig is jelentős szerepe volt az egészségmegőrzést, a szív- és érrendszeri betegségek megelőzését szolgáló szempontoknak. A kerékpárutak építése, ezzel a városon belüli és városkörnyéki kerékpározás, e könnyen űzhető szabadidősport lehetőségeinek megteremtése, illetve feltételeinek folyamatos javítása Debrecenben mérhető módon is magával hozta a város polgárai mozgásigényének növekedését. Az infrastruktúra kiépítése mellett a kerékpáros kultúra fejlesztése terén Debrecenben kiemelten fontos a szemléletformálás, a kerékpáros ismeretek oktatása is, melynek jegyében a városban például a Zöld Város Program keretében épülő játszótereken a gyerekek számára kerékpáros tanpályákat is kialakítanak. 2023 tavaszára egyébként összesen 108 kilométernyi kerékpárúttal fog rendelkezni Debrecen városa.

A budapesti esemény keretében Kerékpárosbarát Munkahely címet kapott az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ is, amely 2019 óta immár negyedik alkalommal részesült ebben az elismerésben. 

[Beillesztett cikk: A debreceniek számára is lehet olyan a kerékpározás, mint a légzés]

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Együtt ünnepeltek az ellátottak és hozzátartozóik.
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Teljes útzár a mentés idejére.
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
„Apaként és rendőrként is mélyen egyetértek a céllal – ezért megéri küzdeni.”
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Autók ütköztek Pallagnál
Autók ütköztek Pallagnál
Két gépkocsi karambolozott.
MTA: négy debrecenit is rendes taggá választottak
MTA: négy debrecenit is rendes taggá választottak
A tudományos akadémia 199. közgyűlésén.
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Így járnak a buszok a Mihály-napi vásár idején
Így járnak a buszok a Mihály-napi vásár idején
Közleményt adott ki a debreceni társaság.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
Debrecenben nyomoznak a borsodi férfi ellen. +Videó
Újranyit a debreceni Apolló mozi
Újranyit a debreceni Apolló mozi
Vége a rövid kényszerszünetnek.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Glamora: az egyedi olasz dizájn és innováció csúcsa
Glamora: az egyedi olasz dizájn és innováció csúcsa
Páratlan tapétakínálat a Gulyás Tüzépen.
Megoldást keres arra, hogy rendezetten haladjon a felújítás?
Megoldást keres arra, hogy rendezetten haladjon a felújítás?
Válassza a konténeres sittszállítás szolgáltatást!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
A zárt ajtó mögött milliós értéket találtak a pénzügyőrök.
Hirdetés
Hirdetés
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Otthonában fogták el a férfit.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés