Lila lufik szálltak a kék ég felé Debrecenben

Óvodás korú gyermekek kezéből ötszáz – vágyakkal és kívánságokkal lélekhez közelebbivé tett – lila léggömb indult a kristálytiszta égbolt felé a Debreceni Egyetem előtti térről február 10-én délelőtt. A betegek világnapján a Gyermekgyógyászati Klinika onkológiai osztályán gyógyuló gyermekek és egészséges óvodások ezzel bátorították, lelkesítették beteg társaikat.
A „Hallják meg az égiek jókívánságainkat” elnevezésű programot a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány idén már kilencedik alkalommal rendezte meg.
– Az alapítványunknak flashmobjai, különböző akciói vannak, hiszen könnyebb gyógyulni egy jókedvű, vidám környezetben, ahol a kis betegeink és családtagjaik érzik a segítőkészséget – beszélt a lila léggömb eregetésének céljáról Kiss Csongor, a Gyermekhematológiai-Onkológiai Osztály osztályvezető egyetemi tanára, a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány kuratóriumi elnöke. – Aki csak tehette, kiment ebben a szép napsütéses időben a térre, akik viszont az osztályon maradtak, ők is érzékelhették a figyelmet, hiszen ott a plafonok teli vannak lila színű léggömbökkel.
A bent fekvők tudják, hogy ma értük emelkednek az ég felé a jókívánságok.
Azok a betegségek, amelyekkel mi foglalkozunk, ma már nem rémisztőek. Mondhatnánk, olyan, mint egy nagy fehér cápa. De a nagy fehér cápát ki lehet kerülni, meg lehet fogni, le lehet vadászni. Tehát a gyermekkori leukémiát és daganatos betegségeket meglehetősen jó eséllyel tudjuk gyógyítani. Én 1980-ban kezdtem dolgozni a Debreceni Gyermekklinikán, akkor ezt a betegcsoportot körülbelül 20 százalékban tudtuk csak meggyógyítani, és sajnos a 80 százalékát elvesztettük a leukémiás és dagantos beteg gyermekeknek. Mára ez az arány megfordult, sőt már a 80 százalékot is sikerült meghaladnunk. Minden évben szeretnénk még jobbak lenni, hogy elérhessük azt, hogy teljes mértékben gyógyíthatóvá váljon a gyermekkori daganatos betegség – beszélt a gyógyulási esélyekről Kiss Csongor, aki felhívta a figyelmet arra, hogy az egészségeseknek nagyon fontos a közösségvállalásuk a beteg emberekkel. Nekik, a leukémiában és egyéb daganatos vagy súlyos vérképzőszervi betegségben szenvedő gyerekeket gyógyítóknak különösen fontos, hogy érezzék, szurkol nekik a társadalom.
CH






























