Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Újabb kínai vállalatot vonzott Debrecenbe az elektromobilitás

| 2022. 09. 12. | 17:03:00
A HALMS első gyártócsarnoka már 2023 elejére felépülhet.
Újabb kínai vállalatot vonzott Debrecenbe az elektromobilitás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Háromszáz új munkahelyet hoz létre a debreceni Déli Gazdasági Övezetben az alumínium fröccsöntött alkatrészek gyártójaként a kínai HALMS Hungary Kft.; a társaság a Zhejiang Huashuo Technology Co. leányvállalata, a beruházás értéke 43 millió euró – jelentették be szeptember 12-én Debrecenben.

A HALMS csarnoka javában épül, az anyavállalat a maga piaci szegmensének meghatározó szereplője

Papp László polgármester kiemelte, a cívisvárost több versengő település közül választották a kínaiak, egyben ígérte, nemcsak a beruházás bejelentéséig, hanem utána is jó partnerei lesznek a cégnek. A befektetés – tette hozzá – tovább erősíti a nemzetközi régióközponti szerepre törő Debrecent, de méltatta a legmodernebb ipari technológiát alkalmazó HALMS-t is, amelyek egyebek mellett a Mercedes-nek, a Volvónak, a Teslának is beszállítója.

Debrecen polgármestere emlékeztetett, 2014-ben úgy kezték el a déli iparterület közműfejlesztését, hogy még nem volt befektető, de hittek abban, hogy jó irányba haladnak

A Zhejiang Huashuo Technology vezérigazgatója – egyben a HALMS ügyvezetője –, Matthew Shen Shanzong elmondta: azért is választották a várost, mert a tárgyalások során végig úgy érezték, Debrecenben az embert tartják a legnagyobb értéknek. Az anyavállalatnál az európai partnerek jobb kiszolgálása érdekében döntöttek a magyarországi gyárépítés mellett, hiszen egyre több, az elektromos járműgyártásban érdekelt nyugati cégnek szállítanak. A vezérigazgató megjegyezte: biztos abban, hogy a jövő év elejére felépülő ipari csarnokokat újabb beruházások követik majd. A HALMS gyártása teljesen automatizáltan folyik majd, a tervek szerint elsősorban elektromos járművekhez készítenek alkatrészeket a hajdúsági megyeszékhelyen.

Matthew Shen Shanzong már most utalt arra, hogy további befektetésekre nyitottak

[Beillesztett cikk: Debreceni akkumulátorgyár: fontos szerződést írtak alá ]

Pósán László, a választókerület országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy helyben rendelkezésre áll elegendő képzett munkaerő, majd egy kínai közmondással kívánt siket („Ha két ember egyet akar, akkor a homokból is aranyat tudnak varázsolni)”.

Szeptemberben egy másik kínai vállalat, az akkumulátorgyártás és az energiatárolás piacvezetője, a CATL debreceni beruházása is újabb állomáshoz érkezett.

RaL

Hirdetés
További híreink
Gyalogoson segítettek a debreceni rendőrök
Gyalogoson segítettek a debreceni rendőrök
Szemmel láthatóan nagyon fázott.
Láncfűrésszel támadt közmunkásokra: az ítélőtábla dönt
Láncfűrésszel támadt közmunkásokra: az ítélőtábla dönt
A debreceni támadót súlyos fokú ittassága miatt detoxikálóba kellett szállítani. 
Baleset a Kálvin téren
Baleset a Kálvin téren
A megváltott vonaljegyek átszállás után is érvényesek.
Két 17 éves egy nyíregyházi fűtetlen házban
Két 17 éves egy nyíregyházi fűtetlen házban
Az egyetlen műanyag flakon ivóvizük teljesen befagyott. +Videó
Mérgezés gyanúja a Csapó utcán
Mérgezés gyanúja a Csapó utcán
A tűzoltók az egyik lakásban magas gázkoncentrációt mértek.
Villanyoszlopnak ütközött Debrecennél
Villanyoszlopnak ütközött Debrecennél
Kórházba vitték a sofőrt.
Új ügyvezető igazgató a Sensirion Hungary Kft. élén
Új ügyvezető igazgató a Sensirion Hungary Kft. élén
Folyamatosan várják több pozícióban a leendő szakembereket.
Az áthelyezett munkanaphoz igazodik a DKV
Az áthelyezett munkanaphoz igazodik a DKV
Közleményt adott ki a debreceni társaság.
Debrecenben akarta elárvereztetni a lopott festményt
Debrecenben akarta elárvereztetni a lopott festményt
A vádlottat pénzmosás miatt vonták felelősségre.
Cáfol a Debreceni Javítóintézet igazgatóhelyettese
Cáfol a Debreceni Javítóintézet igazgatóhelyettese
Nem történt szabálytalanság az intzményben - írja.
Parkolás Debrecenben: fontos határidők közelednek
Parkolás Debrecenben: fontos határidők közelednek
Sorban állás nélkül is lehet regisztrálni.
Debrecen: másfél órát is késhetnek a vonatok
Debrecen: másfél órát is késhetnek a vonatok
Rossz hírrel szolgált a MÁV az utazóknak.
Új ügyvezető igazgató a Sensirion Hungary Kft. élén
Új ügyvezető igazgató a Sensirion Hungary Kft. élén
Folyamatosan várják több pozícióban a leendő szakembereket.
Magyarországon 10 ezer alkalmazottra 133 robot jut
Magyarországon 10 ezer alkalmazottra 133 robot jut
Palkovics László elmondta: elértük a teljes foglalkoztatottságot.
Magyar dobogó: S-Cross, Octavia, Vitara
Magyar dobogó: S-Cross, Octavia, Vitara
Ez a tíz modell viszi a prímet Magyarországon.
Banki károsultaknak indít programot a Jobbik
Banki károsultaknak indít programot a Jobbik
Tavasszal országjárásra indulnak.
Már angol kézben a DVSC
Már angol kézben a DVSC
Mark Stott a Stockport County új pályára állításával letette a névjegyét a futballban is. Az emberei már az igazgatóságban vannak Debrecenben.
Nestlé-terméket hívtak vissza
Nestlé-terméket hívtak vissza
A szennyeződéssel további termékek is érintettek lehetnek.
Emelkedik a tanítók, a tanárok, az óvónők bére
Emelkedik a tanítók, a tanárok, az óvónők bére
Több fizetést vihetnek haza a szakképzésben dolgozók is.
Tizennégy hajdú-bihari település kapott támogatást
Tizennégy hajdú-bihari település kapott támogatást
Meghatározott célra fordíthatják a pénzt.
Nagy István a támogatásáról biztosította a gazdákat
Nagy István a támogatásáról biztosította a gazdákat
Felhívja a figyelmet az alkalmazkodás jelentőségére az agráriumban.
Nem minden tejföl, ami annak látszik
Nem minden tejföl, ami annak látszik
Új szabályozást vezettek be.
Debreceni iskolafejlesztések: felszállóban a füst
Debreceni iskolafejlesztések: felszállóban a füst
Három technikum átalakítása indulna el 2026 első felében; a cél itt tartani a jövő műszaki szakembereit.
Legyőzetett a norvég bajnok Debrecenben
Legyőzetett a norvég bajnok Debrecenben
Élet-halál meccset nyert a DVSC a Bajnokok Ligájában.
Debrecen, gyere ki a hóra!
Debrecen, gyere ki a hóra!
Jégsör, díszfények, zavar.
Debreceni hajléktalanoknál járt a DEKOM
Debreceni hajléktalanoknál járt a DEKOM
Csokoládét gyűjtöttek egyetemisták.
Hópihe és Marcipán a gyermekklinikán
Hópihe és Marcipán a gyermekklinikán
A DEKOM Mikulása Debrecenben.
Ilyen adventet még nem látott Debrecen
Ilyen adventet még nem látott Debrecen
Jégvirágkarnevál és több mint száz program december 24-ig.
Fontos új út és körfogalom a Tégláskertben
Fontos új út és körfogalom a Tégláskertben
A falusias Debrecen már a délnyugati „kertekben” is a múlté.
Megszólalt a polgármester az aknafedlapok miatt
Megszólalt a polgármester az aknafedlapok miatt
Debrecenben többeknek nem tetszett az, amit a Szoboszlói úton láttak.
Kenyérbéllel élesztették újjá a hit falait Debrecenben
Kenyérbéllel élesztették újjá a hit falait Debrecenben
Fotókon a felújítás alatt álló Attila téri templom.
A BMW-vel közös járműlabor Debrecenben
A BMW-vel közös járműlabor Debrecenben
Újabb mérföldkő, nem csak a Debreceni Egyetem életében.
Győzelemmel melegített a DVSC a BL-re
Győzelemmel melegített a DVSC a BL-re
A Szombathely ellen is megőrizte hibátlan mérlegét a debreceni csapat.
Ezt is megérték a Sámsoni úton
Ezt is megérték a Sámsoni úton
A fontos debreceni közlekedési beruházás végét még nem látni, de fontos változások léptek érvénybe.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Túlórában vesztett a DEAC
Túlórában vesztett a DEAC
A debreceniek háromgólos hátrányt dolgoztak le.
Hirdetés
Hirdetés
MÁV: 179 alkalommal támadtak a dolgozókra
MÁV: 179 alkalommal támadtak a dolgozókra
Újabb testkamerákat vásárol a társaság.
Megjelent 2026 első sarki fénye
Megjelent 2026 első sarki fénye
Nagyjából fél óráig járta táncát az Aurora Borealis az északi horizont fölött.
Gazdaság
Új ügyvezető igazgató a Sensirion Hungary Kft. élén
Folyamatosan várják több pozícióban a leendő szakembereket.
Magyarországon 10 ezer alkalmazottra 133 robot jut
Palkovics László elmondta: elértük a teljes foglalkoztatottságot.
Magyar dobogó: S-Cross, Octavia, Vitara
Ez a tíz modell viszi a prímet Magyarországon.
Banki károsultaknak indít programot a Jobbik
Tavasszal országjárásra indulnak.
Már angol kézben a DVSC
Mark Stott a Stockport County új pályára állításával letette a névjegyét a futballban is. Az emberei már az igazgatóságban vannak Debrecenben.
Támogatott tartalom
Magyar fejlesztés közösségi pajzsmirigy-tapasztalatokra építve
Magyar fejlesztés közösségi pajzsmirigy-tapasztalatokra építve
Tudatos rendszer a gyógyszeres kezelés természetes kiegészítésére
Családi ház 70 millióért? A Dryvit Profi Kft. megépíti
Családi ház 70 millióért? A Dryvit Profi Kft. megépíti
Hajdúböszörményben lakópark épül.
Debrecen is ultragyors e-töltővel gazdagodik
Debrecen is ultragyors e-töltővel gazdagodik
A fejlesztések célja, hogy a vásárlók a decemberi, ünnepi időszakban is gyorsan és megbízhatóan tölthessék elektromos járműveiket.
Berendezéseket cserélnének a Balmazújvárosi úton
Berendezéseket cserélnének a Balmazújvárosi úton
Műszakilag elavultak a meglévők. A Debreceni Vízmű Zrt. pályázata.