Cívishír.hu
2022.08.18. 12:20
A CATL-beruházás volt a városi közgyűlés fő témája.
A debreceni városvezetés sem ismeri egyelőre a CATL-beruházás pontos paramétereit és ütemtervét. Ugyanakkor, ami a Déli Gazdasági Övezetben létrehozandó akkumulátorgyár vízigényét illeti – ez áll jelenleg az aggályok középpontjában – a kínai vállalat azzal a tudással döntött Debrecen mellett, hogy a teljes (!) déli iparterület víziközmű-kapacitása 1080 köbméter per óra lesz az állam és az önkormányzat által elvégzendő infrastruktúra-fejlesztés után (viszonyításul: ma óránkénti 180 köbméter ez a teljesítmény, míg a szennyvíznél a mostani óránkénti 180 köbméteres kapaictást 498-ra növelnék.). Erről Papp László beszélt az önkormányzat augusztus 18-i közgyűlésén, ahol a polgármester sarkos kijelentéssel élt arra az ellenzéki felvetésre, miszerint nem tart-e attól, hogy a minden idők beruházásaként fémjelzett kínai befektetést a kormány – a gödi Samsung mintájára – különleges gazdasági övezetté minősíti át, elveszi Debrecentől, és minden azzal összefüggő fontos döntést, előnyt, adót a megyei önkormányzathoz csatornáz át.
– Ez eddig a legrosszabb rémálmaimban sem jelent meg. Mivel a kormánnyal jó kapcsolatot ápolunk, a felvetés esélye zéró. Ha mégis megtörténne, magam abban a pillanatban fejezném be a politikai pályafutásomat. Ismétlem, ilyen lépésre semmilyen körülmény nem utal – mondta, hozzátéve: hessegessék is el a képviselők a gondolatot, mert „nem szeretné, ha ilyen hírek kelnének szárnyra”.
![]() | A legszigorúbb uniós és hazai normáknak kell megfelelnie a CATL-nakReagált a debreceni polgármester kabinetirodája az ellenzéki aggályokra. |
Arra a kérdésre, hogy a 9 ezer foglalkoztatni tervezett munkavállalóból mennyi lesz külföldi, Papp László úgy reagált, „a közgyűlésben mindannyian EU-hívők vagyunk”, márpedig az Európai Unióban a munkaerő áramlása szabad, ezért nem adható garancia vegytisztán magyarok foglalkoztatásra. – A városvezetés azon dolgozik, azért erősítjük a szakképzést sok éve, hogy minél több Debrecenben tanult ember vállalhasson munkát – hangsúlyozta.
Elhangzott: az energiatárolásban piacvezető CATL akkucellákat, modulokat készítene a cívisvárosban több európai járműgyártó számára. Ehhez nagy mennyiségű napenergiát is felhasználnának, de az elemparkokat nem Debrecenben létesítenék.Papp László az augusztus 12-én bejelentett 7,34 milliárd eurós beruházáshoz – amelyre e héten a debreceni LMP, a DK és a Civil Fórum Debrecen Egyesület is reagált – több kommentárt fűzött.
Így elmondta, hogy a kínaiakkal folytatott tárgyalások 2018 körül kezdődtek, de egy időre leálltak, mert mint kiderült, a vállalatnak sikerült tető alá hoznia egy németországi gyár megépítését (Arnstadtban már a tesztüzemnél tartanak). Bár a hírek 9 ezer munkahely létesítéséről szólnak, azt egyelőre a debreceni városvezetés sem tudja (bár heteken belül többet tudnak majd róla), hogy milyen ütemtervben, hány év alatt valósul meg az akkumulátorgyár, így például mennyi ember foglalkoztatása várható a többéves folyamat első debreceni, várhatóan 2024-ben tetőző felvonásában.
– Az 1990-es és 2000-es évek beruházásai Nyugat-Magyarországot és Közép-Magyarországot célozták, így a Tiszántúlról és Észak-Magyarországról nagyon sokan vándoroltak át e térségekbe. Mi azonban nem akarjuk, hogy Debrecen, egy nagy egyetemmel, csak háttérbázisa legyen a tőlünk nyugatabbra lévő iparnak – emlékeztetett, nyomatékosítva, hogy
A környezetterhelést és a környezetszennyezést érintő ellenzéki megszólalásokra úgy reagált, az ipari szereplőnek egy-egy beruházáshoz egységes környezethasználati engedélyt kell beszereznie, mely esetében a szakhatóságok nemcsak a telehatáron belüli tevékenységet vizsgálják, hanem az annak a környezetre gyakorolt hatását is. Továbbá az EU-ban azt is igazolnia szükséges az ilyen beruházóknak, hogy az adott ipari szegmensben elérhető legjobb technikai színvonalat biztosítják. – Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az ipari tevékenység nem hat a környezetre. De azt igen, hogy félelemkeltésnek nincs helye, ezeket a döntéseket hideg fejjel, racionálisan kell meghozni. Különben nem épült volna már fel 30-40 akkumulátorgyár szerte Európában. Sem Debrecenben, sem az EU más városában nem kaphat működési és építési engedélyt olyan beruházás, amely az ellenzék által vízionált környezetkárosítással jár– folytatta.
Ami a vízfelhasználást illeti, az az 1980-as évek közepén volt a „csúcsra járatva”, amikor a Debreceni Vízmű Zrt. adatai szerint a napi vízfelhasználás megközelítette a 90 ezer köbmétert. Jelenleg ez a 40 ezer köbmétert sem éri el, ami Papp László olvasatában azt jelenti, hogy a vízhasználat a debreceni ipari területek telítődésével sem érné el a negyven évvel korábbi szintet (akkoriban az élelmiszeripar volt különösen vízigényes).
Ma a szakemberek szerint napi 70-80 ezer köbméter víz áramlik Debrecen alá, továbbá 30 ezer köbméternyi víz érkezik a Keleti-főcsatorna felől, ezért a polgármester szerint nincs ok aggodalomra a város vízkészlete miatt. Hozzátette: jelenleg a napi átlagosan 40 ezer köbméteres debreceni vízfelhasználatból az ipar része nem éri el a 10 ezer köbmétert.Cáfolta, pontosabban ostobaságnak nevezte, hogy a Civaqua-programot a CATL miatt hajtanák végre. Rámutatott, a Civaqua egyrészt a Hajdúhátság öntözését szolgálja majd, másrészt napi 21-23 ezer köbméter víz közvetlenül a városba áramlik a Tócóval, ha véget ér a folyamatban lévő első ütem (a második ütem pedig megtriplázná ezt).
Ennél a résznél fontos utalást tett.
– Ha valamiben újra kell gondolni a stratégiát az az, hogy ne elvezessük a csapadékvizet a város különböző pontjairól, mint arra a nagy esőzések miatt szükség volt, hanem teremtsük meg ezek összegyűjtésének a lehetőségét! Akár a háztartásokat is ösztönözhetjük erre: ahol van lehetőség, ott alakítsanak ki szikkasztókat, tehát megtartsuk a vizet, ne elvezessük!
– mondta, hozzátéve, „erről nyilván külön kell majd szót váltani”.
Ratalics László
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Két vidéki banda csapott össze.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.22)