Karneváli hét után kosaras fesztivál a Kossuth téren

Nem múlhat el nyár Debrecenben nagyszabású szabadtéri kosárlabdafesztivál nélkül! A karneváli hét után a 3x3-as világsztárok dobják fel a hangulatot a Nagytemplom előtt, ahol már áll az ideiglenes aréna, és keddtől vasárnapig már élesben zajlanak a küzdelmek, előbb az U-18-as világbajnokságon, majd pedig a profik küzdelemsorozatának, a World Tour Masternek a magyarországi állomásán.
Az olimpiai sportággá avanzsált 3x3-as kosárlabdának világszerte az egyik legjobb, leghangulatosabb helyszíne a debreceni belvárosban felhúzott ministadion, háttérben az impozáns Nagytemplommal.
Széles Diána, aki nemcsak városvezetőként, hanem amatőr kosarasként is képviselte Debrecent az esemény hivatalos sajtótájékoztatóján, azzal kezdte a beszédét, hogy hirtelen össze sem tudja adni, hány világeseményt rendezett már a cívisvárost, és megkérte Becsky István képviselőtársát, főszervezőt, hogy majd számolja ki neki pontosan. Az alpolgármester elmondta, hogy a városvezetés azért építette ki a világversenyek lebonyolításához szükséges infrastruktúrát, mert ezen események által az egész város profitál. Hatezer vendégéjszakát jelentek a debreceni vendéglátásnak az előttünk álló napok, és már a minap átadott Mercure Hotelben is megszállnak kosarasok, kísérők, szurkolók, érvelt Széles Diána.
Becsky István örömmel újságolta, hogy a pályán is debreceni érdekeltsége az idei megmérettetéseknek, tehát a cívisváros nemcsak a házigazda szerepét tölti be, hanem edzőt, játékosokat ad a magyar csapatnak. Az előző idényben a DEAC kosárlabdacsaptának segédedzőjeként dolgozó Lekli József az U18-as fiú válogatott szövetségi kapitánya, a csapatnak pedig két hajdúsági legény, Hegedűs Brúnó és Gadus Bogdán is tagja, akik a DEA Kosárlabda Akadémia növendékei.
A World Tour Masters kapcsán Becsky István reményét fejezte ki, hogy a nemzetközi szövetség egyszer majd a döntő rendezésével is megbízza Debrecent. Idén ezt Abu Dhabiban rendezik, a 12 fordulót Debrecen mellett olyan metropoliszokban játsszák, mint Párizs, Montreal, Hong Kong. A cívisvárosi tornát, mint ahogyan az U18-as világbajnokságot is, ingyen tekintheti meg a nagyérdemű.
BeA
[Beillesztett cikk: Jegy- és bérletárak a DEAC kosárlabda-, jégkorong-, kézilabda- és focimérkőzéseire ]






























