Kósa Lajost feljelentették a Legfőbb Ügyészségen

A Kúriához fordul a csengeri örökösnő jogi képviselője, mert szerintük a júniusi jogerős ítélet több okból is törvénysértő – írja a 24.hu.
Kósa Lajos esetében P. Mária szerint „felmerül a vesztegetés, illetőleg a befolyással üzérkedés bűntettének alapos gyanúja”, ezért a Legfőbb Ügyészséghez fordult.
A nyáron megszületett másodfokú ítélet felülvizsgálatát kérelmezik a Kúrián – mondta el Helmeczy László, a csengeri örökösnő néven ismertté vált P. Mária ügyvédje a 24.hu-nak. Jelezte azt is, hogy egyebek mellett új eljárást, a vádlott felmentését vagy a kiszabott büntetés enyhítését kérik az új eljárásban.
A lap felidézi, hogy Még 2025 júniusában ítélte első fokon hét év börtönbüntetésre a Nyíregyházi Járásbíróság a csengeri örökösnőt, aki 1300 milliárdos hagyatékkal hitegette Kósa Lajost, a Fidesz akkori országgyűlési képviselőjét. Emellett több mint 568 millió forint vagyonelkobzást is elrendeltek vele szemben.
P. Mária sokakat vert át, többen is adtak neki kölcsönt, mert elhitték, ha egyszer megjön az örökség, busásan visszafizeti majd nekik. Több dokumentum pedig arról tanúskodik, hogy Kósa Lajos is szeretett volna kapni ebből az örökségből.
Helmeczy álláspontja szerint a jogerős ítélet több önálló okból törvénysértő, ezért szeretnék, ha azt hatályon kívül helyeznék. Sérelmezik, hogy Kósa Lajos neve a vádiratban még tanúként sem szerepel.
P. Mária feljelentette Kósa Lajost a Legfőbb Ügyészségen vesztegetés és a befolyással való üzérkedés és hamis tanúzás miatt – írja a 24.hu.



























































