Beteg ebesi kislányért koncertezik a Tankcsapda Debrecenben

Jótékonysági koncertet ad a Roncsbárban a tankcsapda május 28-án. A banda ezúttal is egy komoly ügy mellé áll, segíteni szeretne a nagyon ritka betegségben szenvedő ebesi kislánynak, Bíborkának. Lukácsék így érvelnek:
Erre a betegségre jelenleg nincs elfogadható gyógymód, de a család létrehozott egy alapítványt és az alapítványon keresztül megbíztak egy osztrák Biotech céget, hogy fejlesszenek ki Bíborkának egy teljesen egyedi, személyre szabott terápiát. Várhatóan egy - másfél év alatt készülhet el a terápia, feltéve ha minden jól megy. Tavaly a cél összeget 200 millió forintra becsülték, de sajnos azóta sok minden változott, a végső összeg akár már a duplája is lehet. A kislány állapota is elkezdett romlani, ezért most próbálnak egy szinten tartó gyógyszert engedélyeztetni Magyarországon, ami remélhetőleg megállítja a betegséget addig, amíg elkészül a személyre szabott terápia. Óriási összegekről van szó, ami szinte elérhetetlennek tűnik de láttunk már csodát és bízunk benne, hogy ez is megvalósulhat.
A Tankcsapda a május 28-i roncsbáros koncert teljes jegybevételét felajánlotta a Bíborka Lelle Gyógyulásáért Alapítványnak. Előző nap (május 27.) a hajdúszoboszlói Rock Café is kiváló programokat szervez, amelynek a bevétele szintén az alapítványhoz kerül.
Május 28-án találkozzunk a Roncsbárban, a jegyvásárlással tényleg fontos és jó ügyet támogattok. A jegyértékesítés hamarosan indul, erről pár nap múlva fogunk hírt adni!
- üzent a tankcsapda legénysége a rajongótábornak.


















