Pörgött az üzlet a debreceni lemezbörzén

Néhány éve ismét rohamosan megnőtt az érdeklődés a bakelitlemezek iránt, így aztán országszerte börzéken találkozhatnak egymással eladók és vásárlók. Régi ismerősök köszöntik ilyenkor egymást, és sokszor egy-egy ilyen vásár egy új barátság kezdete is. A debreceni Faraktár utcai VOKE Egyetértés Művelődési Központban szeptember 18-án, szombaton tartották az őszi börzét, amelyet, akárcsak a korábbiakat, Elek László szervezett. Talán nem véletlen, hogy pont ő, hiszen, mint a beszélgetésünk során kiderült, páratlan gyűjteménnyel rendelkezik, az egyik legnagyobbal Magyarországon.

– Négy és fél évvel ezelőtt rendeztük az első börzét, egyszerűen azért, mert addigra már komoly igény volt rá – emlékezett vissza. – Nagyjából nyolc éve „szabadult el a pokol”, előtte szinte senkinek sem kellett a bakelitlemez, hiszen mindenki CD-t vásárolt. Aztán a CD varázsa elmúlt, és a zenekedvelők érdeklődése megint a régi, hagyományos hanghordozók felé fordult. Meglátták ebben a hatalmas üzleti lehetőséget a gyártók is, és elkezdték újra kiadni a lemezeket, de azt a minőséget, amit az analóg technológia nyújtott, a digitálissal nem tudják elérni, így a régi bakelitek ára pillanatok alatt az égbe szökött, és ma már brutális összeget kérnek el egy-egy ritkaságért.

Azt hihetné az ember, hogy ez kizárólag a külföldi előadók lemezeire igaz, de nem… Elek László sok mindent látott már ebben a világban, de van, ami még őt is meglepte. – Az egy dolog, hogy például a Bonanza Banzai jó zenekar volt, de nekem kicsit furcsa, hogy 40 ezer forintot is kérnek egy lemezéért – mondta. – És ennyiért van is rá vevő, mert jó minőségben alig maradt fenn belőle.

És ez a kulcs, a keresleti piac. Analóg technológiával ugyanis egy bizonyos darabszámot gyártottak a lemezekből, majd amikor betört a piacra a CD, a gyártással leálltak a kiadók. Az évek, évtizedek során a bakelitek egy része eltűnt, egy másik része pedig tönkrement. Ami jó minőségben megmaradt, általában gyűjtőkhöz került, és csak néha-néha dönt úgy valamelyikük, hogy elad egy ritka darabot. Elek László szerint a piacon így megjelenő kuriózumokért kis túlzással annyit lehet elkérni, amennyit nem szégyell az ember. A külföldi előadók lemezeiért persze még mélyebben a zsebbe kell nyúlni, mint a magyar előadók „korongjaiért”. Példaként említette a Led Zeppelint, amelynek egy, a tagok által aláírt lemezét 1900 euróért kínálták az interneten.

Ha lehet, akkor csak a japán

A börze egyik vásárlója már éppen távozott volna, amikor odaléptem hozzá. Mint kiderült, a fekete blueszene rajongója, szatyrában három lemez lapult, és összesen 50 ezer forintot fizetett értük. Nekem meglehetősen soknak tűnt ez az összeg, neki viszont egyáltalán nem. – Mindhárom Japánban készült, a hetvenes, nyolcvanas években – magyarázta. – Egy új, digitális technológiával előállított lemez a boltban 8-9 ezer forint, ehhez képest ezekért egyáltalán nem sok az 50 ezer, mert sokkal jobb minőségűek. Az újak általában túlvezéreltek, a japán lemezeknek viszont tényleg van dinamikájuk. A magas hang valóban magas, a mély meg mély, és a középtartomány is ott van, ahol lennie kell.

Beszélgetőtársam abban nem vitatkozott velem, hogy kicsit, vagy talán nem is annyira kicsit „fura pókok” a bakelitlemez iránt ennyire vonzódó emberek. – Ez egy betegség – bólogatott egyetértően.

– Olyan, mint a kártya vagy az alkohol. Ha egyszer ennek a szenvedélynek a rabja lesz valaki, nagyon nehéz róla „lejönni”. Nem iszom, nem kártyázom, azt a pénzt inkább lemezek vásárlására költöm.

A debreceni börzét szervező Elek László saját magát a „nem normális” kategóriába sorolta. A gyűjtést 1972-ben kezdte, jelenleg több mint 20 ezer lemeze van, amivel az ország egyik legnagyobb gyűjteménye az övé. Vásárol, cserél, elad, interneten rendel, de az otthoni kollekció zöme tabu, nem eladó. Igazi ritkaságokat birtokol. – Van egy spanyol nyomású Piramis-lemezem, aztán egy-egy Japánban gyártott példány az East, az Omega és a Neoton Família együttestől. A Neotonért egyébként a japánok még manapság is rajonganak, jól csengő név arrafelé ennyi idő után is.

Egy autó ára egy lemezért

Ennél azonban nagyobb kincsek is helyet kaptak az Elek-gyűjteményben. Az egyik büszkesége az első Beatles-lemez limitált változatának olyan verziója, amelyet a „gombafejűek” is aláírtak. A ritkaságot az igencsak mérvadónak tekinthető Christie's aukciósház 12 900 fontra értékelte fel. Persze, amikor László megvette ezt a lemezt, még fogalma sem volt róla, hogy micsoda kincshez jutott.  – A fiamnak biciklit kerestünk az eBay-en, és végül attól az angol úrtól vásároltam meg a dedikált lemezt, akitől a kerékpárt is. Nyilván ő sem tudta, hogy mennyi lehet a bakelit valós ára, hiszen akkor nem adta volna el annyiért, amennyiért végül megvettem. A másik nagy kedvencem a kollekcióból a Rolling Stones Between the Buttons című albuma, amit szintén limitált példányszámban jelent meg, majd később valaki aláíratta Mick Jaggerrel és az augusztusban elhunyt dobos, Charlie Watts-szal. Ennek az értéke is folyamatosan emelkedik.

Egy kis nyugdíjkiegészítés

A Faraktár utcai művelődési házban nagy nyüzsgés, igazi piaci hangulat fogadott, folyamatosan érkeztek az érdeklődők, és aki vásárolni jött, biztos, hogy nem távozott üres kézzel. Az elképesztő kínálatban mindenki találhatott magának valami érdekeset, legyen az dzsessz, diszkó, rock, pop vagy éppen blues. Bokor Lajos 25 éve gyűjtő, a börzére viszont eladóként jött. Szerinte a bakelitlemez hallgatása egyfajta életérzés. – Amikor leülök zenét hallgatni, visszajön egy kicsit a fiatalságom is – mesélte. – Ha felteszek a lemezjátszóra egy Illés- vagy egy Metró-lemezt, előjönnek a régi emlékek, egy Omega-koncert hallgatása közben az is eszembe jut, hogy annak idején micsoda őrületes bulit csinált a zenekar a nagyerdei szabadtéri színpadon.

Bokor Lajost azt sem zavarja, ha egyik-másik lemez itt-ott picit recseg, serceg, úgy van vele, hogy ez hozzátartozik a fílinghez. Sok olyan lemeze van, amelytől sose válna meg. Ilyenek a Beatles, a Nazareth, a Pink Floyd és a Rollling Stones albumai, ahogy mondja, amikor ezeket hallgatja, mindig különleges érzés keríti hatalmába. Interneten vadászik a kuriózumokra, a kis mellékes, amit a börzéken szerzett bevétel jelent, jól jön a nyugdíj kiegészítésére.

Mintha egy dohányos pipára gyújtana

Még mielőtt azonban valaki elkönyvelné, hogy a bakelit iránti vonzalom csak az idősebbekre jellemző, a börze korösszetétele rácáfol erre. A streamelés korában is jó néhány fiatal, köztük több olyan is bújta az árusok kínálatát, aki talán még a 18. életévét sem töltötte be. Ők persze más zenét keresnek, mint a korosabbak, de arra a kérdésre, hogy mi fogta meg őket ebben az egészben, nagyjából ugyanazt a választ adják. Az internetről letöltött, streamelt zenékhez képest sokkal jobb minőségű hangzás mellett a rituálé, a ceremónia miatt „kaptak rá” erre a hanghordozóra. – A rohanó világban jólesik kicsit lelassulni – indokolja egyikük.

– Nem elég csak a távkapcsolón megnyomni egy gombot, van egy folyamat, amit nem lehet megspórolni. A lemezt ki kell venni a tokjából, esetleg meg kell törölni, csak aztán lehet feltenni a lejátszóra. Zenehallgatás közben lehet nézegetni a borítót, amin sokszor plusz információk, akár a zeneszámok szövege is olvasható. Ha lejár az egyik oldal, meg kell fordítani. Ez nem az ideges, sietős emberek szórakozása, az biztos.

A Budapestről érkezett Jekl László ahhoz hasonlította az érzést, mint amikor egy dohányos nem cigarettázik, hanem elővesz egy szivart, vagy még inkább rágyújt egy pipára. – Az nem megy csak úgy sebtiben – mondta. – Az elmélyült zenehallgatásnak meg kell adni a módját. Szenvedélyes gyűjtőnek tartja magát 1975 óta, és ez ellen szerinte nincs orvosság. Akit egyszer megfertőzött ez az őrület, nemigen tud leszokni róla. Amikor építkezett, eladta szinte az egész gyűjteményét, alig maradt vagy ötven lemeze, aztán mégis újrakezdte, ma már 8-9 ezer darabos a kollekciója.

A lemezbörzék egyébként világszerte egyre népszerűbbek. Bécstől Münchenen át Mexikóig hatalmas érdeklődés mellett rendezik meg a vásárokat. – Az egyik legnagyobbnak a hollandiai Utrecht ad otthont – magyarázta a debreceni börzét szervező Elek László. – Egy egész stadiont rendeznek be ilyenkor, több ezer megszállott zarándokol el a városba.

Debrecenben idén még egyszer lesz börze, a bakelitre vadászók legközelebb december elején költhetik el megtakarított pénzüket kedvenc lemezeikre.

Takács Tibor