Nem gyilkosság miatt szemléztek a debreceni Hal közben

Bár a rendőrség a törvényi előírásokra hivatkozva nem kívánt bővebb tájékoztatást adni arról, hogy miért tartott a szokottnál órákkal tovább a halottszemle a napokban egy debreceni halálesetnél, azt elárulták, hogy bűncselekményre utaló körülményt nem tártak fel.
A nyomozóhatóság azután kérdeztük, hogy augusztus 18-án a Hal közben intézkedtek; ismereteink szerint egy idős, nyolcvanas éveiben járó férfi holttestét találták meg egy lakásban, akinek a halála már korábban bekövetkezett. Többeknek szemet szúrt, hogy a rendőrség és az ügyeletes orvosi szolgálat gépkocsija a délelőtti óráktól kezdve késő délutánig a szökőkút közelében parkolt, és volt, aki gyilkosságra gyanakodva kereste meg szerkesztőségünket. Erről azonban a rendőrségi tájékoztatás szerint nincs szó, idegenkezűség jeleit nem találták; nem hivatalos információk szerint a halottszemlében illetékes orvosra kellett sokat várakozni, mert messzebbről érkezett a debreceni helyszínre.


















