Nem szép, de a mienk. Vízidisznók születtek Debrecenben

A Debreceni Állatkertben kapibarák június 26-án három egészséges utóddal örvendeztették meg gondozóikat és a látogatókat. A jelenleg mintegy 500 grammot nyomó kis hímek szépen cseperednek, és bár teljesen önállóvá csak nagyjából egyéves korukra válnak, már pár naposan megismerkedtek a felnőttek szilárd táplálékával, és egyre nagyobb kíváncsisággal fedezik fel kifutójukat, ahol a látogatók is megtekinthetik őket. Érdekesség, hogy már anyjuk is az intézmény saját, 2017-es szülöttje.
A Dél-Amerika nagy részének folyói, tavai és mocsarai környékén őshonos kapibara, más néven vízidisznó (Hydrochoerus hydrochaeris) Földünk legnagyobb termetű rágcsálója; a kifejlett egyedek akár 50-60 kilogrammot is nyomhatnak. Mint arról neve is árulkodik, előszeretettel és ügyesen úszik – lábujjai között úszóhártya is található –, a rá leselkedő ragadozók elől is a víz alá merülve bújik el. Táplálékának jelentős részét képezik a vízinövények, de alkalomadtán a termesztett haszonnövényeket is megdézsmálja – részben az ebből eredő ember-állat konfliktusok következtében került fel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listájára. Jellemzően egy-egy domináns hím vezette 15-20 fős csapatokban él, amelyeken belül a nőstények egymás utódait is segítenek felnevelni.






















