Legyen a civishir.hu az első számú forrás!
A Google új funkciója segítségével te döntheted el, melyik lap híreit láthatod legelöl. Kattints a beállításhoz.
Beállítom
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ekkorra készülhet el, ami még a debreceni körútból hiányzik

| 2021. 06. 02. | 15:07:00
Az is kiderült, mennyit kellett ingatlanvásárlásokra költeni.
Ekkorra készülhet el, ami még a debreceni körútból hiányzik
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Megkezdődött a nyugati kiskörút harmadik szakaszának kivitelezése; Papp László június 2-i sajtótájékoztatóján azt mondta, a Hatvan és a Mester utcák között építendő – több mint 400 méternyi – utat 2022 augusztusában adhatják át.

Debrecen polgármestere emlékeztetett, a Piac utcával párhuzamos kiskörútról szóló elképzelést már az 1930-as években felvetette a neves építész, Borsos József. A megvalósítás azonban a 2010-es évekig váratott magára. Akkor aztán két ütemben megvalósult az Erzsébet utcától a Hatvan utcáig terjedő szakasz, amelyet egyre több autós használ, igaz, a projekt a valódi funkcióját csak a most megépítendő harmadik szakasszal nyeri el.

Papp László és Papp Csaba a tervekkel

Papp Csaba önkormányzati képviselő kiemelte, a helyiek gyorsabb, kényelmesebb közlekedését szolgáló útépítés miatt 63 fát kivágnak, de 163-at ültetnek mintegy 5 és félezer cserjével együtt. A számos közműkiváltással együtt járó építkezés eredményeként kétszer két sávos (plusz buszsávok) út jön létre egyesített gyalog- és kerékpárúttal a két oldalon. Papp László megjegyezte, a bicikliutakat a beruházás „alapból” nem tartalmazza, azt az önkormányzat külön forrásból valósítja meg (csobogók viszont nem lesznek a harmadik szakaszon). 

[Beillesztett cikk: Négyen ajánlkoztak a debreceni kiskörút befejezésére ]

A polgármester arról is beszélt, hogy

a jövőben, ha majd minden feltétel adottá válik hozzá, a Bethlen utcának a Hunyadi utcáig tartó szakaszát (ahol az OTI és a Kölcsey Központ is található) „forgalomcsillapított úttá” alakítanák. Vagyis továbbra sem zárnák le a gépjárműforgalom elől, de jobban igazodnának a gyalogosok és a kerékpárosok igényeihez. Ez éppen azért válna lehetségessé, mert a nyugati kiskörút lényegében kiváltaná ennek a Bethlen utcai szakasznak a funkcióját.

RaL

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Felborult egy autó Debrecenben
Felborult egy autó Debrecenben
A járműben hárman utaztak.
16 éves sorozattolvajt fogtak Debrecenben
16 éves sorozattolvajt fogtak Debrecenben
Leginkább kerékpárokat és rollereket vitt el.
400 ezer zsákot osztanak ingyenesen Debrecenben
400 ezer zsákot osztanak ingyenesen Debrecenben
A lombgyűjtő zsákok osztásának helyszínei és időpontjai alább.
Gyermekpornográfia: rács mögött a hajdú-bihari férfi
Gyermekpornográfia: rács mögött a hajdú-bihari férfi
Rendőrök vitték be a Debreceni Törvényszékre.
Koronavírus: Debrecenben emelkedést tapasztaltak
Koronavírus: Debrecenben emelkedést tapasztaltak
Az örökítőanyag koncentrációja a mérsékelt tartományban volt.
Nyílt napok a debreceni gyakorlóiskolákban
Nyílt napok a debreceni gyakorlóiskolákban
Három intézménybe várják a diákokat és a szülőket.
Ötven helyett 106-tal a debreceni úton
Ötven helyett 106-tal a debreceni úton
A bírság 210 ezer forint.
Nemzetközi konferencia Debrecenben: mit nyer a város?
Nemzetközi konferencia Debrecenben: mit nyer a város?
Az országgyűlési képviselő szerint az akkumulátoripari beruházásokat helyben bizalmatlanság övezi.
Meghalt egy debreceni tűzoltó Németországban
Meghalt egy debreceni tűzoltó Németországban
Álló kamionba rohant az autópályán.
 Negyven embert elzárkózásra szólítottak fel Debrecenben
Negyven embert elzárkózásra szólítottak fel Debrecenben
Szeméttároló füstölt a Csapó utcán.
Rendőr segít a Malomparknál
Rendőr segít a Malomparknál
Jól halad a Füredi út megújítása Debrecenben.
Kiélezett meccsen debreceni pontszerzés
Kiélezett meccsen debreceni pontszerzés
Hatgólos előnyben volt a Loki Esztergomban, de két sérülés is visszavetette a csapatot.
Nem a lakók hangyásak, hanem az út veszélyes
Nem a lakók hangyásak, hanem az út veszélyes
A debreceni városrészben továbbra is mérgelődésre adnak okot a Böszörményi úti dugók.
Újabb közmeghallgatás: mennyi pofont bírunk el?
Újabb közmeghallgatás: mennyi pofont bírunk el?
Akkumulátorokat szerelnének, csomagolnának újra a CATL egy másik debreceni üzemében.
A CATL-nél nem tudnak a 320 milliárdról
A CATL-nél nem tudnak a 320 milliárdról
Gyárlátogatás Debrecenben, ahol ha tesztüzemben is, de már folyik az európai járműgyártók által várva várt cellák előállítása.
Hatszáz adys diák futott Debrecenben
Hatszáz adys diák futott Debrecenben
Mindenki teljesítette a távot. +Fotók.
Nagymacsi puliszka az indián nyárban
Nagymacsi puliszka az indián nyárban
Minifesztivál a közösségi házban.
Fórum II.: szeptember végén
Fórum II.: szeptember végén
Kétszintes összekötő híd, lépcsős vízesés, koncertterem – egyelőre csak kérdések vannak.
Az AI egyszer a MODEM-et is behálózhatja
Az AI egyszer a MODEM-et is behálózhatja
A kreatív technológia új távlatokat nyit a múzeumi bevonódásunkba.
Karneváli hangulat költözött Debrecenbe
Karneváli hangulat költözött Debrecenbe
A Night Ride és a Táncol a város! különböző programjai is sok érdeklődőt vonzottak.
Kincsemet is megidézik a virágkarneválon
Kincsemet is megidézik a virágkarneválon
Tizenkét kocsit láthatnak a nézők a legkülönbözőbb témákban.
Járvány van Hajdúhadházon, gyerekeket oltottak
Járvány van Hajdúhadházon, gyerekeket oltottak
Tizenhat év után ismét sok a hepatitis A fertőzött.
Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt híreink
Meghalt egy debreceni tűzoltó Németországban
Álló kamionba rohant az autópályán.
Őszi utazások: Debrecennek is csurran-cseppen
Hajdúszoboszlóra a hosszú hét végén kíváncsiak.
Női holttest egy debreceni parkban
Az elhunyt lehet, hogy összefüggésbe hozható egy közeli tűz okozásásával.
Könnyítés a debreceni lakásprogramban
Több mint kétszáz új lakás válik pályázhatóvá fiatalok számára 2027 végéig.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Bihar