Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Négyen ajánlkoztak a debreceni kiskörút befejezésére 

| 2021. 04. 16. | 12:04:00
A tervezettnél ugyan egy évvel később és drágábban, de hamarosan tényleg elindulhat a beruházás.
Négyen ajánlkoztak a debreceni kiskörút befejezésére 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nettó 1,3 milliárd forintért végezheti el a nyugati kiskörút hiányzó, harmadik ütemének kivitelezését a Debreceni Mélyépítő Kft., a KE-VÍZ 21 Zrt. és a ZEMPLÉNKŐ Kft. konzorciuma – derül ki az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben elérhető dokumentumból. A Hatvan utcától a Mester utcáig terjedő 419 méteres szakasz megépítésére az úgynevezett uniós nyílt eljárásban négy árajánlat érkezett. A másik három:

  • Colas Zrt., 1,48 milliárd forint
  • Duna Aszfalt Zrt., 1,37 milliárd forint
  • STRABAG Zrt., 1,59 milliárd forint (érvénytelen)

A beruházó önkormányzat és a nyertes konzorcium képviselői április 20. után köthetnek vállalkozási szerződést a projektre, akkor jár le ugyanis a szerződéskötési moratórium. A kivitelezőnek 16 hónapja lesz a munka elvégzésére; a jótállás vállalt időtartama 60 hónap.

A dokumentációból az is kiderül, hogy az ajánlati ár meghaladja a fedezeti összeget, ezért azt kiegészítették. Korábbi hírek szerint a debreceni önkormányzat mintegy bruttó 1,5 milliárd forintból tervezte a szakasz kivitelezését. Ez alapján bő 200 millió forintos forrásbővítésre van szükség nettóban. A kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzést tavaly szeptemberben indította el a város. A nyomvonal miatt 17 ingatlant kellett, kell lebontani (a kisajátításokra költött összegről kérdeztük a napokban az önkormányzatot, ha megjön a válasz, közöljük). Az előzetes tervek szerint a kivitelezésnek már egy éve el kellett volna kezdődnie. 

A kiskörút befejező szakasza kétszer két sávos lesz (plusz buszsávok) egyesített gyalog- és kerékpárúttal a két oldalon. A Mester utca parkolót a járdával együtt átépítik 123 méteren. Két jelzőlámpás csomópontot átépítenek, kettő újat létrehoznak. 

A beruházás során egyebek mellett 

  • majdnem 3 és fél ezer térkőburkolat épül; 
  • 20 ezer köbméternyi talajcserét hajtanak végre; 
  • 129 meglévő és új aknafedlap kerül szintbe; 
  • 243 KRESZ táblát helyeznek el; 
  • 63 fát kivágnak, 163-at ültetnek mintegy 5 és fél ezer cserjével együtt.

RaL

További híreink
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
A Magyar Közút korábban azt írta, várhatóan április végére elkészülnek a munkálatokkal.
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
A kinevezések célja a szakterület további fejlesztése.
Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Összesített követőtáboruk ma is a legnagyobb az országban.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Együttműködést kötöttek a gyógyszeripar jövőjéért Debrecenben
Együttműködést kötöttek a gyógyszeripar jövőjéért Debrecenben
A partnerség célja a kutatás-fejlesztés erősítése is.
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Hirdetés
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Biharkeresztesen összefogásból születik a majális
Civil szervezetek, intézmények és fellépők közösen teremtettek kiváló hangulatot.
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Melléthei-Barna Mártont pedig igazságügyi miniszternek.
Kilenc új kamera figyel Berettyóújfaluban
Kilenc új kamera figyel Berettyóújfaluban
Biztonságosabb, nyugodtabb környezet.
Gazdaság
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Vizes élőhelyet állítanának vissza, és 2,4 kilométeres külterületi út fejlesztéséről is döntésre várnak.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés