Cívishír
2021.05.21. 19:47
Az Újkertben is folytatódik a több éve tartó program.
A város önkormányzata a korábbi évekhez hasonlóan 2021-ben is folytatja a lakótelepeken a rossz állapotú lépcsők javítását, felújítását. Most az Újkertben, a Cívis utcán kezdődtek meg a munkálatok. Ennek kapcsán Kósa Lajos országgyűlési képviselő május 21-én elmondta: idén rekordösszeget, összesen 66 millió forintot költ az önkormányzat ezekre a munkálatokra.
Bordásné Gyuris Katalin és Korbeák György önkormányzati képviselők arról tájékoztattak, hogy az idei felújítások keretében a Cívis utcán hét lépcső teljes felújítását végezteti el az önkormányzat. A bontási munkálatok megkezdődtek, s a teljes kivitelezés várhatóan mintegy másfél hónapot vesz igénybe.
A program 2018-ban indult, ennek során több lakótelepen újultak meg lépcsők lakossági javaslatok, kérések alapján. Eleinte a közintézményekhez, parkokhoz közeli lépcsők felújítására koncentráltak, de mára nem csak ezek vannak soron. Az 1980-ban épült Újkerti lakótelepen az utóbbi három évben húsz lépcső újult meg. A tervek szerint ebben az évben – a nyár végéig – a Hortobágy, a Lehel, a Derék utcán és az István úton is lesznek lépcsőfelújítások.Két vidéki banda csapott össze.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.26)