Nem várható díjemelés a debreceni közösségi közlekedésben

A koronavírus-járvány miatti nehézségekre tekintettel a városvezetés nem emelné a DKV 2021-es jegy- és bérletárait. Erről Barcsa Lajos alpolgármester beszélt az ügyben tartott november 18-i sajtótájékoztatón, ahol közölte, Papp László polgármester ennek megfelelő javaslatot tesz a debreceni közgyűlés elé.
Emlékeztetett: a veszélyhelyzet idején Debrecenben ingyenesen utazhatnak az egészségügyi, a védekezésben jelentős szerepet vállaló rendvédelmi és a honvédségi dolgozók, a polgári védelmi szolgálatot teljesítők, a közterület-felügyelők, valamint a szociálpolitikai kerekasztal tagjaként működő szociális ellátó szervezetek munkatársai. A díjmentesség a veszélyhelyzet megszűnése hónapjának a végéig tart.
Elhangzott: mivel a járvány hatásaként csökkent az utasszám, november 23-tól az autóbuszok, trolibuszok és villamosok tanítási szünet, munkanapi menetrend szerint közlekednek, az alábbi fontos szempontok figyelembe vételével.
- A reggeli és délutáni csúcsidőszakban menetrenden felüli járatokat indítanak az általános iskolákat, egészségügyi intézményeket, nagy foglalkoztatókat érintő vonalakon.
- A DKV a tanszünet, munkanapi menetrend bevezetése után is folyamatosan figyelemmel kíséri az utazási igényeket, amennyiben a kihasználtság meghaladja az 50 százalékot, a menetrenden felül további rásegítő járatok közlekednek.


















