Debrecenben tilos a buszvezető mellett állni!

A DKV a járvány tavaszi megjelenése óta kiemelt figyelmet fordít a munkavállalók egészségének védelmére. Március óta folyamatosan biztosítjuk minden dolgozó számára a kézfertőtlenítőt, szájmaszkot, a járműveket napi szinten teljes körűen fertőtlenítik. A járvány első hullámában a fokozott fertőzésveszélynek kitett járművezetők egészségének megóvása érdekében lezárták az első ajtót, felfüggesztették a járművön a jegyértékesítést.
A járvány újabb erősödésének hatására újra védelmi intézkedéseket vezet be az autóbuszokon és trolibuszokon a DKV annak érdekében, hogy csökkentsék a járművezetők megbetegedésének esélyét.
November 23-án üzemkezdettől a járművezetői fülke mögött található jobb és bal oldali első üléseket lezárják, ezen felül védelmi zónát jelölnek ki a járművezetői fülke mellett.
Kérik az utasokat, hogy utazásuk során az első üléssor utáni utastérben, a jármű padlóján elhelyezett piros jelölésen belül tartózkodjanak, ezzel biztosítva a járművezetőink részére a távolságtartást.
Az első ajtós felszállási lehetőséget, valamint a jegyvásárlást továbbra is biztosítják, azonban hétfőtől tilos utazás közben a járművezető fülke mellett tartózkodni.


















