D-Loft: rendezvényközpontot, játszóházat, éttermet és kávézót is terveznek Debrecenben.
A Magyar Gördülőcsapágy Művek régi gyárépületében fog megvalósulni a D-Loft Irodaház, amely a debreceni irodapiacon eddig még kevésbé elterjedt, loft hangulatot idéző, tágas, indusztriális, ugyanakkor modern és dinamikus munkakörnyezetet teremt bérlői számára.
Az irodaház a Dryvit Profi Kft. beruházásával és kivitelezésében valósul meg, elsődleges célja, Debrecen regionális vezető szerepének erősítése.
A komplexumban olyan szolgáltatásokat fognak biztosítani, amik támogatják a város fejlődését, és még vonzóbbá teszik a befektetők számára. A hatalmas épület a szabad térfelhasználásnak köszönhetően kis-, közép- és nagyvállalkozások számára is biztosítani tudja majd a sikeres működéshez szükséges feltételeket.
Idén kezdődik a projekt megvalósításának első üteme, ami többezer négyzetméter irodaterületet, egy rendezvényközpontot, éttermi és egyéb szolgáltatásokat, valamint egy magas technológiai háttérrel rendelkező adatközpont kialakítását foglalja majd magába, összesen közel húszezer négyzetméteren.
Az adatközpontnak köszönhetően kiemelkedő adatgyorsaságot és nagy hálózati biztonságot fogunk tudni garantálni, nemcsak a D-Loft Irodaházban dolgozók számára, hanem Debrecenben és környező régióban is. Az adatközpont TIER III-as minősítéssel fog rendelkezni.
A D-Loft Irodaházban tervezett szolgáltatások:
Bana László, a Dryvit Profi Kft. ügyvezetője elmondta, az indusztriális környezet inspirálta őket arra, hogy létrehozzák az Európában ma legnépszerűbb irodaháztípust, amelynek mottója, hogy egy fedél alatt lehessen dolgozni, továbbá a szabadidőt értékesen, aktívan eltölteni. Az irodaház elkészülte után 2500-3000 munkavállalót tud foglalkoztatni. Ők magasan képzett, zömében fiatal dolgozók lesznek. – A D-Loft a betelepülő nemzetközi vállalatok számára kínál otthont. Az a célunk, hogy egy kis Szilícium-völgyet teremtsünk Debrecenben.
Barcsa Lajos alpolgármester kitért rá, a Debrecen vezetésének célja, hogy minden váro részében kisebb városközpontokat hozzanak létre, ezzel nyilvánvalóan az a cél, hogy a polgárok életminőségét minden tekintetben emeljék. A másik cél, hogy Debrecen gazdasági régióvezető szerephez jusson.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Két vidéki banda csapott össze.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.22)