Cívishír
2020.06.09. 08:49
A város meghatározó politikusai szólalnak meg június 9-én.
A város jövőjét meghatározó fejlesztéseket jelentenek be június 9-én a Kölcsey Központ Báltermében, ahol Papp László polgármester és Szilvássy Zoltán rektor mellett Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is beszélni fog. Ez lesz annak a „Debrecen 2030” programnak az első felvonása, amelyik többször előbukkant már Papp László megnyilatkozásaiban, általában Debrecen régióközponti szerepével egy mondatban. Ismert, hogy a városvezetők nemcsak Magyarországban gondolkodnak, amikor a város befolyásának növeléséről beszélnek, hanem egy, a Kassától a Partiumig, Szolnoktól Kárpátaljáig terjedő régióban. A tervekben Debrecen 2030-ig minden fő területen erősítené a kapacitásait, ehhez bűdületes kormányzati forrásokat biztosítana a kormány. Ismert az is, hogy Debrecen „második fővárosi” küldetésének fő mozgatója Orbán Viktor miniszterelnök.
A bejelentés után irány a Debreceni Egyetem ipari parkja a Vezér utcán, ahol leteszik az oltóanyagüzem, majd az innovációs központ alapkövét. Ekkor Kósa Lajos országgyűlési képviselő, a város korábbi polgármestere is megszólal.
10:30
A magyar jövő Debrecenben épül, hangsúlyozza Kósa Lajos azzal, hogy ebben a rövid mondatban minden szónak jelentősége van. A „magyaron” különösen, történelmi példákat hoz. A globalizáció és a patriotizmus a jelenkor két legmeghatározóbb, egymással küzdő ideológiája, eszmerendszere, mondja, hozzátéve, Magyarországon is ezek jelennek meg különböző köntösökben. Míg a globalizmust szerinte alapvetően a magyar baloldal képviseli, addig a konzervatív jobboldal erősen patrióta politikát folytat. – A magyar baloldal globalizmusa az, hogy mit kell lemásolni, akár szükség van rá itthon, akár nincs. A magyar konzervativizmus azt célozza, miként tudunk a világ hasznára lenni a saját értékeinken keresztül – vallja. A Debrecen 2030 patrióta, nagyon magyar, és nem bezárkozó program. Elég csak arra gondolni, hogy a Debreceni Egyetem az amerikai MIT-el és az orosz Roszatommal kötött együttműködési megállapodást. Vagy világcégek érkeznek a városba, de közben a magyar cégeket is igyekszünk bekötni a fejlődésbe. A magyar jövő építése a fontos, de természetesen nem hagyandók ki a világban zajló folyamatok – hangsúlyozza. – Évtizedes törekvése a városnak egy protonterápiás központ debreceni megvalósítása, ilyen nincs is Magyarországon. Nem adtuk fel. Országos jelentőségű intézményeket kell idehozni, ennek a folyamatnak csak az első fecskéje a Természettudományi Múzeum. Csak példákat mondok: a magyar jövő építése érdekében nem tudom elképzelni, hogy a magyar mesterséges intelligenciával foglalkozó központ debreceni szerepvállalás nélkül épüljön fel vagy a magyar mezőgazdaság megújítása végbemehet az itteni agráregyetem nélkül. Hinni kell, dolgozni kell, meg fogjuk csinálni – folytatja.
10:25
Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja: a járműipari képzések kiépítésére 19,2 milliárdot, a Debrecen 2030-as összefüggően 14,7 milliárdot kapnak, a pénzből főként egyetemi korszerűsítéseket, bővítéseket, energetikai beruházásokat finanszíroznak majd. Sok egyéb mellett a Nagyerdei Stadionban e-sport központ alakítanak ki, folytatják a debreceni science park beruházását, fejlesztik a sporttudományi képzés infrastrukturális hátterét, tantermek, irodák épülnek a Dóczy utcai sporttelepen.
10:20
Szilvássy Zoltán az egyetemi feladatokról közi, nagyon összetett feladatra vállalkoznak. A vezérelv: a helyi gazdaság és az ország javát szolgálják. A globális paradoxonról beszél, az oktatás hasznának nemzeti vállalatokban kell kamatoznia, mondja, mert azzal a globális jót szolgálják. Az egyetem két fontos kapcsolatrendszert épített ki, ezek a felhajtóerők: az innovációs-ipari szereplőkkel való együttműködés. A másik a nemzetköziesedés, sokat léptek előre ezen a téren az elmúlt években.
10:15
A debreceni repülőtér fejlesztése továbbra is kulcskérdés, évi 2 millió utasban gondolkodnak, de ahhoz jelentős (sokmilliárdos) fejlesztéseket kell végrehajtani (utasterminál, megközelítés, repülőtéri infrastruktúra). A támogatások az oktatási lehetőségeket, annak színvonalát is segítik majd, a Debreceni Egyetemmel az élen. Palkovics azt mondja, nem szokta megdicsérni a rektorokat, mert elbízzák magukat (irónia), de nagyon elégedett Szilvássyéknak a pandémiához kapcsolódó munkájával.
10:10
Palkovics László: Arra kértek városvezetőket, hogy a csapatukkal gondolják végig a fejlesztési terveiket. Debrecenre úgy tekintenek, hogy igazodási pont legyen a határon túl élőknek is. Nemcsak Debrecent támogatják, más vidéki városok esetében is hasonló dimenzióváltást terveznek. Városok összefogásáról beszél, amelyek együttesen kívánnak láthatóvá válni nemzetközi léptékben.
10:05
A Debrecen 2030-ban megvalósítanák a főpályaudvart, új villamosvonalakat építenének, a Tócóskert és a Tócóvölgyet érintené majd a 3-as villamosvonal (mindkettőt elindítanák 2021-ben). Később a keleti városrészt is összekötnék ezen a módon a déli városrésszel. A színházfejlesztések mellett állami kulturális projektekben gondolkodnak, a már említett hangversenyterem-beruházás és a Természettudományi Múzeumot említi a polgármester.
10:00
48,3 milliárd forint az első 3 év programelemeire, a város, a Debreceni Egyetem és a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. a kedvezményezettek. A Főnix Terv beolvad a Debrecen 2030-ba. A program annyira részletes, hogy a közeljövőben sokszor beszélnek majd az elemeiről különböző fórumokon.
9:55
Mindent a debreceniekért teszünk: ez áll a Debrecen 2030 középpontjában, jelenti ki. Több mint 2 éve dolgoznak a programon, a stratégia finanszírozásán, a program eljutott a kormánydöntésig. Debrecen az első város, amelyik ilyen messze ható tervvel rendelkezik. Kettős a cél: megteremteni a város belső egyensúlyát, másfelől biztosítani, hogy Debrecen sikeres regionális központ legyen nemzetközileg is. Oktatási, kulturális, közlekedési projekteken a hangsúly, de a Természettudományi Múzeumot is idehozzák és egy operaházszerű kulturális létesítményt is megvalósítanak. Meg kell csinálni a Civauquát is, a közeljövőben elindítanák.
9:50
Papp László kezd. A várost a múltja, a történelmi alapjai, a kormánnyal való viszonya Debrecent léptékváltására predesztinálja. A város alapja és motorja lesz egy eddig nem túl sikeres régiónak.
9:45
Kis csúszással az esemény minden lényeges szereplője megérkezett, mindjárt kezdenek.
9:30
A Kölcsey Központ Báltermében ügyelnek a védőtávolságokra, így a hallgatóság egymástól másfél méteres távolságokban elhelyezett székekről követi majd a felszólalásokat. Papp László a bejáratnál várakozott a miniszterre, természetesen a debreceni fideszes önkormányzati képviselők is eljöttek az eseményre.
A Mikepércsi úton már dolgoznak is.
Pénzt fogadtak el.
Nem ez volt az utolsó ellenőrzés.
Kitüntették.
A harag vezérelte.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.05.29)