Fertőtlenítik a debreceni tömegközlekedési járműveket

– A koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos helyzetet értékelve úgy döntöttünk, hogy újabb intézkedéseket vezetünk be Debrecenben. Arra kértem a DKV Zrt. vezetését, hogy intézkedjenek valamennyi közösségi közlekedési eszköz (autóbuszok, trolik, villamosok) esetében a naponta történő fertőtlenítésről – jelentette be Papp László. Debrecen polgármestere hozzátette, mindenkit arra kér, kövessék az illetékes hatóságok utasításait és javaslatait.
[Beillesztett cikk: Koronavírus: a Szent István Egyetem diákja a másik fertőzött]
A DKV Zrt. közleményében azt írta, március 10-től négy héten át, minden nap fertőtlenítik a forgalomból levonuló villamosok és trolibuszok utasterét és vezetőfülkéjét is. – Így a telephelyen sem áll majd bent esetlegesen fertőzött jármű. A szakemberek éjszaka, megfelelő védőruházattal, védőeszközökkel felszerelve dolgoznak majd és permetezéssel juttatják fel a szert a felületre – tették hozzá. A továbbiakról a négy hét tapasztalata és az aktuális járványügyi helyzet ismeretében döntenek.
A közösségi autóbuszos közszolgáltatás másik szereplője, az Inter Tan-Ker Zrt. szintén felkészült a folyamatos fertőtlenítés feladataira, valamint munkavállalói egészségügyi védelmének fokozására – tartalmazza a kommuniké. A vállalat debreceni, budapesti és kecskeméti telephelyein folyamatosan, napi rendszerességgel fertőtlenítik az autóbuszokat és megfelelő higiéniás készítményekkel látják el az ott dolgozókat.


















