Debreceni 21-es: Váradi János olimpiai bronzérmes megmondóember

Debreceniek, akik nagy utat jártak be, mire ide- és odaértek, ahol most vannak. Sorozatunkban a helyi közélet megkerülhetetlen alakjait mutatjuk be olyan címszavakban, amit maguk választanak. Mi csak kérdezünk. Huszonegyet. Ezúttal Váradi János olimpiai bronzérmes légsúlyú ökölvívótól, akinek mindenről markáns véleménye van. 

Néztem a Bocskai-emlékversenyen, hogy hatvanhoz közel még mindig versenysúlyban van. Hogy csinálja?
Váradi János: Szerencsés alkatom van, de azért mozogni, bokszolgatni is szoktam. Rendszeresen járok a DVSC edzőtermébe, időnként pedig futni is szoktam. Évtizedek alatt hozzászoktam a rendszeres mozgáshoz, hiányozna, hogy ha hosszabb idő, több nap telne el sportolás nélkül. Sokkal inkább a megszokás és a mozgás öröme vezérel, mint a hiúság, hogy ne hízzak el, de természetesen a sport jótékony élettani hatása is motivál.

Ha már a testsúlynál tartunk, mit szól Schobert Norbi „atombombájához”?
Váradi János: Az én feleségem ebben a korban is majdnem ideális alkatú, de annyira szeretem, hogy ha kétszer ekkora lenne, akkor sem hagynám el, az egészen biztos. De azért ne tegyen próbára!

Azt is láttuk a Bocskai-emlékversenyen, hogy még mindig gyakran kérik közös fényképre. Olyankor hízik a mája?
Váradi János: Természetesen jólesik, ha az ember sikereire még ennyi év távlatából is emlékeznek, értékelik azokat, és egyáltalán nem teher fotózkodni idegenekkel. Amikor nem éppen a legjobb hangulatomban jön egy ilyen kérés, akkor legfeljebb eljátszom a kedves embert, de szerencsére többnyire a bokszmeccseken szólítanak meg, ahol nekem mindig jó a kedvem.

A leggyakrabban az olimpiai bronzérmét emlegetik, de azért van még mire büszkének lennie. Sorolja csak!
Váradi János: Az olimpiai bronz mellett van egy Európa-bajnoki címem, három Európa-bajnoki ezüstöm és két világbajnoki bronzérmem. Ezek a legnagyobb, legfontosabb eredményeim. Jut eszembe: a prolimpián is harmadik lettem!

Prolimpia???
Váradi János: A Los Angeles-i olimpiát a szocialista tömbhöz tartozó országok legtöbbje – így Magyarország is – bojkottálta, helyette rendeztek egy Jóakarat vagy Barátság névre keresztelt versenyt, már nem is emlékszem a hivatalos nevére. Mi egymás között csak prolimpiának hívtunk, ami a proletár országok olimpiáját jelentette.

Los Angeles még mindig fáj? Az előző, moszkvai olimpia bronzérmeseként komoly babérokra törhetett volna.
Váradi János: Halálos fájdalmat akkor sem éreztem, tudomásul vettem a döntést, nem tehettem mást. Ráadásul olyan régen történt, hogy azóta már túltettem magam rajta, mi lenne velem, ha még mindig ezen rágódnék? Később a szöuli olimpiára is kijutottam, ami azért szépített a helyzeten, az összképen.

Azt talán kevesen tudják, hogy a háromszoros olimpiai bajnok, a nemzet nagyja, Papp László nemcsak edzője, hanem a válogatott külföldi kalandozásai során szobatársa is volt. Meséljen róla!
Váradi János: Nagyon jó ember volt, és azt hiszem, nagyon kedvelt engem. Egyszer a Szabadsághegyen kiszúrt engem a buszon a kocsiból, megállt, feljött a buszra, és kérte, hogy üljek át az autóba, mert elvisz. A háromszoros olimpiai bajnok, a legenda tette ezt velem. Számomra ez még mindig szenzáció! Később nagyon sokat viccelődtünk, húztuk egymást. Egyszer Rómában én már feküdtem az ágyban, néztem a tévét, amikor este feljött a szobába. Kértem, hogy hangosítsa a televíziót, mert nem értem, mit mondanak. Megtette, de újra kértem, hogy még adjon rá hangerőt, mert még mindig nem értem. Ezt még vagy kétszer megismételtük, mire megszólalt: Jani, ezek olaszul beszélnek, azért nem érted. Mire én: akkor jó, mert azt hittem, süket vagyok, azért nem értem. Büntetésből hoznom kellett neki egy üveg bort. Egy másik alkalommal feltűnően dicsért valakiknek edzésen, mondta, hogy ez a Váradi Jani mindent megcsinál nekem, amire kérem. Úgy mondta mindezt, hogy én halljam, miközben zsákolok. Egyszer aztán odaszólt: Jani, menj csak át a falon! Erre én: hányszor?

A közösségi portálon időnként hálát ad a fennvalónak, amiért ökölvívó lett. Úgy érzi, Isten eleve elrendelte az üdvösségre a sport által?
Váradi János: Muhammad Ali könyvét, A végzet emberét olvastam, hatodikos lehettem, akkor kaptam kedvet az ökölvíváshoz. Később, már eredményes versenyző voltam, amikor Balczó András könyve nyomán fogalmaztam meg magamban, hogy a családommal, a hazámmal szemben kötelességem a lehető legjobbat kihozni magamból, ha már ilyen tehetséget, adottságot kaptam a teremtőtől. Ez a tudat motivált mindig az edzéseken, a mérkőzéseken, tehát az ember kap valamit, nevezzük azt tehetségnek vagy értéknek, azt nem szabad elszórni, eltékozolni.

Az ökölvívásra úgy is lehet tekinteni, mint arra a sportágra, amelyik a legnagyobb esélyt adja a hátrányos helyzetűeknek a kitörésre, felemelkedésre. Debrecenben sem a Nagyerdőn hirdetnek toborzót a bokszklubok. Ön honnan, milyen családból érkezett a bokszéletbe? 
Váradi János: Én nem panaszkodhatom. Teljesen normális körülmények között nőttem fel. Édesanyám egyedül nevelt minket, édesapám meghalt, amikor elsős voltam, nem dúskáltunk a javakban, de nem is nélkülöztünk. Ha vacsora nélkül feküdtem le, akkor az szándékos volt, mert a súlyomat kellett tartanom egy-egy közelgő verseny miatt.

Most rendkívül fontos lenne a vidéki klubok felkarolása, de mintha a leépülés jellemezné a boksztársadalmat. Belülről is ez látszik?
Váradi János: Minden sport esélyt ad a felemelkedésre, így az ökölvívás is. A mi sportágunkban azonban valóban nagyobb szerepet kapnak azok, akik a társadalom perifériájáról, vagy a mélyszegénységből jönnek, mert ott még mindig az a szemlélet, hogy aki nagyobbat üt, annak van igaza, és mindenki nagyot akar ütni, másrészt az ökölvívás elkezdéséhez nem kellenek horribilis összegek, mint más sportágakhoz.

A bokszban jóval nagyobb a tolerancia, a magyar-cigány barátság, mint a társadalom bármelyik más csoportjában. A kis Váradi hogy élte meg ezt gyerekfejjel, majd felnőttként?
Váradi János: Botos Tibi, Botos Bandi, Lévai Pista, Magyar Pista, Hranek Sanyi és még sorolhatnám a cigány származású volt csapattársaimat. Sokukkal aludtam egy szobában, az égvilágon semmi összetűzés nem volt közöttünk. Ha a cigány szó el is hangzott, az valamilyen vicces vonatkozásban történt, sohasem bántó szándékkal. Amikor én juniorként a felnőtt válogatotthoz kerültem, először Botos Bandi, az 1976-os montreali olimpia bronzérmese vett a pártfogásába.

Ha Gyöngyöspatán lenne egy bokszklub, ahol romák és magyarok le tudnák vezetni a feszültséget, egy csapatban küzdenének, akkor nem lenne balhé, mit gondol?
Váradi János: A fene tudja, az ököl fegyver is lehet, nem mindenki tud magán uralkodni, lehet, hogy rosszul sülne el. A boksznak komoly nevelőhatása van, de sajnos mindig vannak kivételek. Mély társadalmi problémát önmagában az ökölvívás nem tud megoldani. Segíteni tud, hiszen az ökölvívók fegyelmet tanulnak, de csak kemény munkával lehet kiemelkedni. Aki kitartó és szorgalmas az edzőteremben, az az élet más területén is könnyebben boldogul.

A magyar ökölvívásban újabban több a kudarc, mint a siker. Milyennek látja most a sportág hazai helyzetét?
Váradi János: Jó ötletnek tartottam az akadémiai rendszer kialakítását, de sajnos nem volt megfelelően kidolgozva a tartalom, hogy mit és hogy kellene csinálni. A győri akadémián dolgoztam három évet, van némi rálátásom az ügyre. Még a futballakadémiák is jobban működnek. Sajnos kevesen jelentkeznek ökölvívónak, a fiatalok ma már elsősorban nem a sportban látják a kitörés lehetőségét. Az ökölvívásban mindenesetre más nevelési módszert kell kidolgozni, hangulatosabbá, változatosabbá kell tenni a tanulási folyamatot. Világszerte egyre népszerűbb az boksz, nem szabad feladni!

Síkra szállt egy hiánypótló alkotás megvalósításáért: dokumentumfilmet készíttetne a magyar bokszlegendákról. Hogy áll a küzdelme?
Váradi János: Nem eredeti ötlet, a fiam fejéből pattant ki. Ő most forgatókönyvírással foglalkozik, a társával többször pályáztak már, kaptak is pénzt, de még nem eleget, úgyhogy pályáznak tovább.

Mi a legjobb Debrecenben, és mi a legrosszabb?
Váradi János: A legjobb Debrecenben a Tőzsér utcai lakásom, mert ott nőtt fel mind a négy gyerekem. Illetve a három gyerekem és a lányom. Ezt egy öreg debrecenitől tanultam, neki is három gyereke volt, meg egy lánya. Nem vagyok tősgyökeres debreceni, de engem nagyon hamar elfogadtak a cívisek. Megismernek az utcán, nagyon jól érzem magam. A sok szemét szúrja a szemem, ez a legrosszabb Debrecenben, de ez nem csak itteni sajátosság. Sajnos az egész országban sokkal kevesebbet kellene szemetelni, sokkal jobban kéne vigyázni a környezetünkre. Sokan azt hiszik, szemetelhetnek, mert vannak, akik azért kapják a pénzt, hogy a mások mocskát összeszedjék. Ezen a mentalitáson kellene változtatni.

Kik a legjobb fejek Debrecenben?
Váradi János: A veterán bokszolók, Tóth István, Szilágyi Attila, Serfőző Attila. A legjobb arc pedig a feleségem.

Egy absztinensnek sértő lehet, de a rovat állandó kérdése: sör, bor vagy pálinka?
Váradi János: Abszolút absztinens nem vagyok, de ha lehet, alkoholmentes sört iszom. Erőszak hatására még a pálinkát is megiszom, de nagyon nem szeretem. Ha az alkalom úgy kívánja, akkor egy pohárka háromputtonyos tokaji aszú még jól is tud esni, de összesen 59 év alatt nem ittam meg 10 liter bort.

Vegán étrend vagy magyaros?
Váradi János: Még versenyzőkoromban két évig vegetáriánus voltam, az amerikai Renóban kezdtem 1986-ban, sem erőnléti, sem mentális gondom nem volt belőle. Ma már azt eszem, amit a kedves feleségem elém tesz, mindenevő vagyok. A húsevést azért nem visszük túlzásba. Vendégségben például nem játszom az agyam, amivel megkínálnak, azt elfogadom.

A romantikus vígjáték vagy a keserédes dráma a sláger az esti tévézések alkalmával?
Váradi János: A tévében közéleti témájú műsorokat nézek inkább. A Hírt TV-n a Civil kört, az ATV-n az Egyenes beszédet, innen is, onnan is tájékozódom.

Ajánljon valami jó olvasnivalót!
Váradi János: Az egyik legyen Jack Londontól A mexikói. Jack London ugyanis nemcsak az aranylázról írt remek regényeket, hanem kiváló sportnovellákat is papírra vetett. A mexikói egy ökölvívóról szól, aki a szabadságharcos lesz. Ajánlom továbbá szeretettel az Isten ábécéjét F. S. Collinstól. Izgalmas olvasmány a hitről, egyaránt szól a kétkedőkhöz és a hívőkhöz. A harmadik legyen a buddhista meditáció nagykönyve, a Szattipathána.

Milyen Magyarországot kíván 2040-re, amikor – fogadni mernék – még mindig versenysúlyban lesz, és aktívan sportolni fog?
Váradi János: Nyolcvanhoz közel már reményeim szerint nem fogok szemüveget hordani, mert addig megcsináltatom lézerrel a szemem. Azt szeretném látni, hogy egészséges az egész családom, és béke van körülöttünk. Egyben szeretném látni Magyarországot, és remélem, több magyar lesz benne, mint ma.

Cs. Bereczki Attila