Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nagy dobás készülődik Debrecen belvárosában

| 2020. 01. 21. | 22:30:00
Több szomszédos ingatlant megvettek, bontanak, terveznek, előkészítenek, miközben jönne a Hilton.
Nagy dobás készülődik Debrecen belvárosában
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A múlt év végén megszűnt a Cívis Ház Zrt. által üzemeltetett Bajcsy-Zsilinszky utcai parkoló, majd bontani kezdték a szomszédos magánházakat. A munkagépek jelenleg is dolgoznak. A több ezer négyzetméternyi összefüggő földterület nagy dobást sejtet, főleg, hogy az ingatlant a régió egyik legnagyobb építőipari cégének, a HUNÉP-nek a kordonjaival vették körbe. Ehhez a társasághoz olyan debreceni beruházások kötődnek az elmúlt időszakból, mint a Forest Offices, a Debreceni Nemzetközi Iskola, vagy például az Aquaticum Strandfürdő kivititelezője is ez a társaság.

A már említett Cívis Ház az önkormányzat ingatlankezelő cége, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. tagvállalata. Érdeklődésünkre Kocsik-Marossy Virág, a vagyonkezelő vezérigazgatója elmondta, az említett parkolót a Cívis Ház kétfordulós, nyílt pályázat keretében értékesítette 2019 májusában. A Bajcsy-Zsilinszky utca 11-13. szám alatti, 1764 négyzetméter alapterületű ingatlant 235 millió forint plusz áfa összegért vásárolta meg a Bajcsy Invest Kft. (a cégé volt a legmagasabb árajánlat).

A Bajcsy Invest Kft. egy projektcég, amelyet a Szinorg-cégcsoport hozott létre. A HUNÉP pedig a Szinorg-csoport legerősebb, legnagyobb árbevétellel rendelkező tagja. A projektcégek határozott építési feladatra alakulnak, de a felépült létesítmények műszaki átadása után vagy a jogi eljárások végével megszűnnek. Általánosságban az az előnyük, hogy az adott projekthez (beruházáshoz) kapcsolódó valamennyi munkafolyamat egy kézben összpontosul, és a különböző garanciák érvényesítése során is helytállnak.

Megkerestük a HUNÉP-et, hogy érdeklődjünk a beruházás részleteiről. Szűcs Gyula igazgatósági elnök közölte: összesen három ingatlant vásároltak meg a területen, ahol „ingatlanfejlesztést terveznek”. Ez egyelőre a tervezés és az engedélybeszerzések fázisában van. – A területen jelenleg előkészítési munka zajlik. Amint az ingatlanfejlesztési folyamat a megfelelő fázisba ér, részletesebb tájékoztatást adunk – mondta.

A városban már hosszabb ideje rebesgetik egy-két nagy szállodaipari szereplő érkezését. Papp László polgármester tavaly maga is beszélt arról, hogy 2019 meghozhatja az első nemzetközi szállodalánc-beruházást Debrecenben. S bár nem jelentettek be ilyesmit, a Hilton európai, közel-keleti és afrikai régióvezetője, Simon Vincent elismerte: Budapest után Debrecenben és Szegeden terjeszkednének. 

[Beillesztett cikk: Jönne a Hilton Debrecenbe]

Az bizonyos, hogy szállodaipari szakemberek az elmúlt időszakban széltében, hosszában felmérték a belvárost. Erről árulkodik, hogy Papp László az egyik közgyűlésen úgy fogalmazott, nem könnyű egyszerűen beépíthető helyet találni és közben a város építészeti értékeit is figyelembe venni.

Ratalics László

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Bereczki-Csák Helga debreceni újságíró, író beszélt első regényéről.
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
A cívisívárost is addig soha nem látott pusztítás érte.
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
A debreceni DK-s büszke, és nem hátrál.
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Együtt ünnepeltek az ellátottak és hozzátartozóik.
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Teljes útzár a mentés idejére.
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
„Apaként és rendőrként is mélyen egyetértek a céllal – ezért megéri küzdeni.”
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Autók ütköztek Pallagnál
Autók ütköztek Pallagnál
Két gépkocsi karambolozott.
MTA: négy debrecenit is rendes taggá választottak
MTA: négy debrecenit is rendes taggá választottak
A tudományos akadémia 199. közgyűlésén.
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Így járnak a buszok a Mihály-napi vásár idején
Így járnak a buszok a Mihály-napi vásár idején
Közleményt adott ki a debreceni társaság.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Árréskorlátozás: a drogérialáncok következnek
Árréskorlátozás: a drogérialáncok következnek
Nagy Márton szerint ez a lépés 30 különböző termékkategóriában több ezer terméket érintene.
Átadták a NAGÉV tűzihorganyzó üzemét Tiszacsegén
Átadták a NAGÉV tűzihorganyzó üzemét Tiszacsegén
A beruházás összértéke 7,5 milliárd forint.
A NAV figyelmeztet: már csak két hetünk maradt!
A NAV figyelmeztet: már csak két hetünk maradt!
A tervezeteket a legegyszerűbben a NAV eSZJA-felületén lehet átnézni.
Vízelvezetőt építenek Debrecen-Józsán
Vízelvezetőt építenek Debrecen-Józsán
Kiválasztották a tervezőt.
Modern Mintaüzem Program a Sensirionnál
Modern Mintaüzem Program a Sensirionnál
Közel 20 hazai kis- és középvállalkozás képviselői ismerkedhettek a program eredményeivel, egymással és a cég innovatív gyártástechnológiáival.
Adóbevallás: május 20-ig lehet módosítani
Adóbevallás: május 20-ig lehet módosítani
Automatikus részletfizetés jár 500 ezer forintig.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Két magyar diplomatát kiutasítanak Ukrajnából
Két magyar diplomatát kiutasítanak Ukrajnából
Bekérették Magyarország kijevi nagykövetét.
Hirdetés
Hirdetés
Kiderült, mikor lesz XIV. Leó beiktatási szertartása
Kiderült, mikor lesz XIV. Leó beiktatási szertartása
Az eseményre számos világi és vallási vezetőt meghívtak.
Új kapuk nyílhatnak Berekböszörményben
Új kapuk nyílhatnak Berekböszörményben
A csonka toronytól a villamosig – történelmi emlékhelyek és modern közlekedés lehetősége villan fel.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés