Kósa Lajosról posztolt a kirúgott ügyész

Precedensértékű perben hoztak elsőfokú ítéletet a munkaügyi bíróságon pénteken - írja az Index. Először rúgtak ki ügyészt politikai jellegű Facebook-posztok miatt. Pap Balázs 13 éve dolgozik ügyészként, szakmai munkáját szinte minden évben szakmai elismerésben részesítették, majd jött a 2018-as választás kampányidőszaka, amikor megosztott három politikai tartalmú posztot a privát Facebook-oldalán. A választás másnapján kapta az értesítést, hogy
fegyelmi eljárás indul ellene, és annak végén az az ítélet született, hogy kirúgják.
Pap a döntést bíróságon támadta meg, és javára döntöttek. Az ítéletben kötelezték az ügyészséget hétmillió forintnyi elmaradt illetmény, ruhapénz és cafeteria megfizetésére, valamint az ügyésznek megítéltek egymillió forint sérelemdíjat is, valamint továbbra is alkalmazni kell őt a korábbi pozíciójában.
A bíróság a három poszt közül egyet aggályosnak talált. Az ügyész a 2018-as parlamenti válastások előtt, március 14-én osztott meg egy indexes cikket, ami arról szólt, hogyan vezette meg Kósa Lajost a csengeri asszony. A cikk címe az volt, hogy „Kósa: Valósnak tűntek a papírok, de németül voltak", az ajánlója pedig: „A miniszter azt állítja, az őt csőbe húzó nő ragaszkodott ahhoz, hogy közokirat rögzítse az ügyüket.” Az ügyész pedig azt írta a megosztás fölé:
„Nos, minden »vádlott« maga választja meg a védekezése sorvezetőjét, maximum kiröhögjük. Hajrá... Ja, és április 8."
A bíróság szerint ez sértette a hivatás tekintélyét, ám a kirúgás nem állt arányban vele.






























