Elképzelések sora a debreceni Szent István-szoborra

Tizenhét pályamű érkezett a debreceni önkormányzat által felállítandó Szent István-szoborra – közölte Facebook-oldalán Papp László. Debrecen polgármestere emiatt örömét fejezte ki, kiemelve, hogy a zsűri munkájában részt vesz Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész, a Nemzet Művésze is. – A pályázatról a zsűri javaslatát megismerve a városi közgyűlés dönt. Az a tervünk, hogy 2019. augusztus 20-án avatjuk fel Szent István királyunk szobrát Debrecenben – tette hozzá Papp László.
A Cívishíren többször írtunk már a Dósa nádor térre tervezett szoborról. – Szent Istvánt bölcsessége, igazságossága, szervező és reálpolitikusi képessége a magyar történelem legjelentősebb és legtiszteletreméltóbb alakjává tette – indokolt döntését az önkormányzat közgyűlése szeptemberben.


















