Felújították a rekortánpályát a debreceni atlétikai stadionban

Az MTI tájékoztatása szerint átadták október 1-jén a debreceni Gyulai István Atlétikai Stadion felújított rekortánpályáját.
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke elmondta:
a beruházáshoz a MASZ csaknem 170 millió forintot biztosított a tizenhat kiemelt sportág létesítményfejlesztési programjának keretében.
Emlékeztetett rá, a 2001-ben átadott stadion 2006-ban vette fel édesapja, Gyulai István nevét, aki a nemzetközi szövetség főtitkára volt. Emlékét a városban azóta is méltó módon ápolják.
– A felújításnak köszönhetően a létesítménybe visszatérhetnek a rangos hazai és nemzetközi események, és ha Budapest elnyeri a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezési jogát, a következő években a magyar atléták felkészítésében a debreceni stadionnak is nagy szerepe lesz – fűzte hozzá.
Sárfalvi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára felidézte: 17 évvel ezelőtt, 2001-ben a debreceni stadion adott otthont az ifjúsági atlétikai vb-nek, amely Magyarországon az első volt a rangos világversenyek sorában.
Kiemelte, Gyulai Istvánnak szívügye volt a sportág, a nevét viselő, felújított debreceni stadionra pedig büszke lenne az egykori sportvezető.
Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere hangsúlyozta, a 2001-es ifjúsági atlétikai vb óta Debrecen 20 sportágban rendezett világversenyeket. Az önkormányzat sportfeladatokra a tavalyinál 160 millió forinttal többet, mintegy 1 milliárd forintot fordít az idén.
A beruházás során kicserélték a futópálya borítását, kiszélesítették a célegyenest, felújították a távolugró és a magasugró pályák nekifutóit, kialakítottak egy súlylökő kört, és a vízelvezető rendszert is korszerűsítették.






























