Papp László és Kósa Lajos Cannes-ban fényezik Debrecent

A világszerte meghatározó, nemzetközi, gazdasággal és pénzügyekkel foglalkozó napilap, a Financial Times nemzetközi tőkeáramlásokkal és befektetésekkel foglalkozó egysége, az fDi Intelligence szerint a kategóriájában a legkiemelkedőbb tőkevonzási stratégiával Debrecen rendelkezik,
ezért 2018-2019-ben A jövő európai városa címet viselheti.
A polgármesteri hivatal közleménye szerint a működőtőke-vonzási stratégiája alapján Debrecen végzett az első helyen kategóriájában, brit, bolgár, cseh, szerb és finn városokat megelőzve. Ezzel olyan városok klubjába lépett be, melyek valóban Európa legnagyobb gazdasági potenciáljával rendelkeznek. Kategóriájukban olyan városok lettek ugyanis elsők, mint például Barcelona, Birmingham, Bordeaux vagy Limerick.
A városháza szerint 2014 és 2017 közötti időszakban európai uniós és más alapokból, valamint magánbefektetésekből származó,
Debrecenbe érkezett gazdaságfejlesztési forrásokösszege meghaladja a 200 milliárd forintot.
Debrecen sikeréhez hozzájárult, hogy befektetésösztönzési alapot hozott létre, évente 500
millió forintos keret áll rendelkezésre arra, hogy a legalább 20 millió euró értékű befektetést
vagy 200 új munkahely létrehozását vállaló cégek támogatást kapjanak - olvasható a közleményben.
Az elismerést a 2018. március 13. és március 16. között Cannes-ban megrendezésre kerülő MIPIM konferencián adják át a debreceni küldöttségnek, amelyet Papp László polgármester és Kósa Lajos megyei jogú városok fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter vezet. A világhírű ingatlanfejlesztési kiállításon Debrecen két fejlesztését, a Forest Offices Debrecen irodaházat és a repülőtér melletti északi innovációs üzleti negyedet mutatja be.


















