Elektronikus bérlettel (is) utazhatnak majd a debreceniek

Debrecenben az új típusú, elektronikus személyigazolvánnyal rendelkező utasok, és a diákok novembertől már bérletként tudják használni okmányukat a DKV járatain. A jegyrendszer bevezetésével kapcsolatban október 17-én tartottak sajtótájékoztatót, amelyen jelen volt Hajzer Károly helyettes államtitkár, Barcsa Lajos alpolgármester és Nagy Attila, a DKV vezérigazgatója.
A jegyrendszer fejlesztésének tervezésekor több város is szóba jött.
Debrecen önként jelentkezett a megvalósításra, ami a siker záloga volt,
mondta Hajzer Károly. Bevezetésével azonban nem ér véget a fejlesztés: a városon belül is folytatódnak a további modernizáló folyamatok és országos kiterjedésűvé kívánják tenni az elektronikus jegyrendszert.
Barcsa Lajos a bevezés debreceni jelentőségéről beszélt.
- A városvezetés elvárása is az, hogy azokat a 21. századi megoldásokat, amelyek az állampolgárok életét könnyebbé teszik, vezessük be
utalt a helyettes államtitkár szavaira, aki Debrecen innovatív jellegét hangsúlyozta. Nem ez az első ilyen "okos" megoldása a városnak, hiszen már bevezették az okoszebrákat, a digitális kijelzőket a megállókban és létrejött a TransIT DKV applikáció is, emelte ki a város alpolgármestere. - Ez a mostani fejlesztés további innovatív megoldások előtt nyit kaput. Nagyon jó lenne a későbbiekben egy olyan rendszer, ahol az interneten lehet megvásárolni a jegyeket.
Az új típusú személyigazolványokat ellátták chippel, ezek már tartalmaznak utazási azonosítót is. Ez teszi lehetővé, hogy az utasok a vásárláskor csak egy nyugtát kapnak, papír alapú bérletet nem,
mondta el Nagy Attila. A jegyellenőrzés is elektronikussá válik. Az utas új típusú személyigazolványát az ellenőröknél lévő speciális okostelefonhoz érintve tudja igazolni az érvényes utazást. A diákok esetében ez a vonalkód beolvasásával történik. A rendszer segítségével napi- és háromnapos, illetve hétnapos jegyhez is hozzá lehet majd jutni.
Az alpolgármester a sajtótájékoztatón megmutatta az elektronikus személyigazolvánnyal történő vásárlás menetét. A napijegyhez való hozzájutás után felszállt egy villamosjáratra is, ahol szemléltette az ellenőrzést is.


















