civishir.hu
2023.06.08. 13:03
Az ágyra borulva talált az asszonyra.
Június 7-én délelőtt szédülésre panaszkodott az a 80 év körüli nő, akihez Hajdú-Bihar vármegyei otthonába kérték a mentők gyors segítségét. Az asszonyra később egy közeli ismerőse találta rá az ágyra borulva, így megpróbálta felébreszteni, ez azonban nem sikerült, ekkor a férfi mentőt hívott.
A mentésirányítás rögtön több egységet, köztük mentőhelikoptert is riasztott a helyszínre, miközben betegvizsgálatra instruálta a bejelentőt. A nő ekkor még lélegzett, azonban mindössze néhány perc múlva légzése összeomlott.
Az Országos Mentőszolgálat Facebook-posztban tudatta, hogy a bátor barát a telefonos utasítások alapján azonnal megkezdte az újraélesztést, amit perceken belül helyszínre érkező mentők emelt szinten folytattak. Az életmentők közel fél órán keresztül küzdöttek a nő életéért, mire az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek.
A beteget légi úton, stabil állapotban szállították kórházba.Két vidéki banda csapott össze.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.28)