Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Mutatjuk, Debrecenben hol helyezik el az új traffiboxokat

| 2023. 05. 02. | 14:35:00
Berettyóújfaluba is telepítenek egyet.
Mutatjuk, Debrecenben hol helyezik el az új traffiboxokat
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Jelenleg 46 darab traffibox működik az országban, és idén 48 darab új eszköz áll szolgálatba, ezzel közel száz helyen működik majd az autósokat könnyen átverő találmány. A Vezess.hu közzétette az új és a meglévő, összesen 94 darab rendőrségi eszköz pontos címét.

A portál információi szerint egy rendőr ötletéből született eredetileg a traffibox névre keresztelt, mintegy kétméter magas szerkezet. Tulajdonképpen egy nagyjából 80 centis, trükkös dobozról beszélünk, amely helytől függően körülbelül 100-120 centis fémcsövön áll az adott út mellett, és kis ablak van rajta.

Az utak mellett álló traffiboxokat látják ugyan az arra haladó autósok, azt viszont nem tudják – mert a közeledő járműből nem látszik pontosan –, hogy abban a konkrét dobozban éppen akkor van-e egyáltalán működő sebességmérő. Simán lehet, hogy teljesen üres doboz mellett lassítanak, amivel máris elérték céljukat az egyenruhások: lassul a járműforgalom, biztonságosabbá válik az adott útszakasz. A vidéki városokban 3-4 ilyen dobozt is képes lehet eredményesen kiszolgálni egyetlen mobil traffipax. A másik ok, ami miatt hatékony a traffibox az az, hogy forgatható, vagyis a kétirányú forgalmat is képesek ellenőrizni. Ráadásul nem szükséges a készülék működtetéséhez közvetlen rendőri jelenlét. A készülékházakat mindenhol a helyi önkormányzatok kezdeményezésére és az ő pénzükből állítják fel a rendőrök, akik aztán működtetik a traffipaxokkal együtt. 

Itt telepítenek új sebességmérőket idén:

  • Árpádtető - A 66-os számú főút Árpádtető és Mánfa közötti szakasza
  • Újpetre - Kossuth Lajos utca 52. szám.
  • Gyula - Temesvári út 194. szám
  • Tiszaújváros - 35-ös számú főút 16 km, 800 méterszelvényben
  • Budapest - XVIII. kerület, Üllői út C-E porták közötti területre
  • Budapest - XVIII . kerület Üllői út C-E porták közötti területre
  • Budapest - Weiss Manfréd út – Szállítók útja kereszteződés
  • Budapest - 6-os számú főút ,Gyár utca – Campona közötti szakasza
  • Budapest - 1023 Árpádfejedelem utca
  • Budapest - 1025 Zöldlomb utca 24
  • Budapest - 1025 Törökvész út 42a
  • Budapest - 1025 Kapy u. 40b
  • Budapest - 1028 Hidegkúti út 128
  • Budapest - 1029 Máriaremetei út 132-138
  • Budapest - 1029 Nagykovácsi utca 6a
  • Hódmezővásárhely - Jókai utca 48.
  • Székesfehérvár - Szent Flórián krt., Aszalvölgyi út kereszteződése
  • Fertőboz - Fő utca 69.
  • Fertőszentmiklós - Újtelep utca 12.
  • Fertőszentmiklós - Vadász utca 14.
  • Fertőszentmiklós - Rákóczi utca 71.
  • Nagycenk - Kiscenki utca 22.
  • Sopron - Soproni u. 14.
  • Berettyóújfalu - Berettyóújfalu, Honvéd utca 21.
  • Debrecen - Budai Nagy Antal utca – Huszár Gál utca kereszteződése
  • Debrecen - Apafi utca 35.
  • Eger - Árpád út 2.
  • Jászberény - Kossuth Lajos út 87.
  • Szolnok - Karinthy Frigyes út 88.-90.
  • Bátonyterenye - 21-es sz. főút, Béke út kereszteződés
  • Alsónémedi - Haraszti út 6. hrsz.
  • Balatonboglár - 7. sz. főút 142+400 km. szelvényben
  • Levelek - József Attila utca 39.
  • Újfehértó - 4. számú főút 259 km (Nyíregyházi út 78.)
  • Körmend - M80-as út
  • Királyszentistván - 7202-es úton lakot területen belül
  • Újkér - Soproni út 26.
  • Iklad - Szabadság út
  • Mélykút - 55. számú főút lakott területen átvezető szakaszán
  • Harta - 51. számú főúti szakaszán
  • Nemesvámos - Kossuth L. u. 315-319. szám
  • Tapolca - Keszthelyi út
  • Tapolca - Május 1. utca
  • Tapolca - Sümegi út
  • Tapolca - József Attila utca
  • Tapolca - Pacsirta utca
  • Tapolca - Juhász Gyula utca
  • Iváncsa - Fő utca 61.
  • Iváncsa - Hunyadi utca 253.

Itt működnek jelenleg is traffiboxok:

  • Kecskemét - 5. számú főút 77+965 (bal oldal)
  • Békéscsaba - Kolozsvári u. 24/1.szám
  • Békéscsaba - Lencsési út 61.
  • Miskolc - Kiss Ernő út
  • Fertőhomok - Akác utca 72.
  • Győr - Bárka utca – Víztükör utca kereszteződése
  • Hegykő - Kossuth Lajos utca 99.
  • Debrecen - Szabó Kálmán utca 20.
  • Debrecen - Budai Nagy Antal utca 140
  • Hatvan - Horváth Mihály út 4.
  • Nyergesújfalu - Kossuth Lajos út
  • Tata - Tata Május 1 út
  • Cegléd - Kossuth Ferenc utca 7.-9.
  • Dunakeszi - Dunakeszi 2-es számú főút 19+170 kilométer szelvény
  • Üllő - Zsaróka út 8.
  • Üllő - Pesti utca 139.
  • Üllő - Ócsai út 81.
  • Kaposvár - Kaposfüredi út 52.
  • Kaposvár - Kapofüredi út 219.
  • Siófok - Bajcsy-Zs. út 172.
  • Nyíregyháza - Kert utca helyett Szegfű utca 6.
  • Paks - Cecei út 27
  • Szombathely - 86-os, 87-es számú főútvonal, Csaba úti kereszteződés
  • Sárvár - 84 számú főút
  • Farkasgyepü - Petőfi Sándor utca 23.
  • Gyulafirátót - 82. számú főút
  • Hárskút - Szemerei utca 29.
  • Kapolcs - Kossuth utca 21.
  • Pápa - Somlai utca 33.
  • Pápa - Gyirmóti utca 38
  • Pápa - Gróf utca 8.
  • Nagykanizsa - Teleki utca 60.
  • Zalaegerszeg - Belső elkerülő út.
  • Zalaegerszeg - Alsóerdei Szabadidős-és Ifjúsági Központ bejáratánál.
  • Maglód - Sugár utca 23.
  • Szeged - Derkovits fasor 24.
  • Szeged - Fő fasor 119.
  • Szeged - Szerb utca 182.Szeged - Gábor Áron utca 65.
  • Szeged - Mátyás Tér, Földmíves utca sarok
  • Törökbálint - Szent István utca 60.
  • Törökbálint - Kazinczy Ferenc utca 95.
  • Törökbálint - Kinizsi Pál utca 15.
  • Törökbálint - Hegyalja utca 56.
  • Törökbálint - Bajcsy Zsilinszky utca – Jókai Mór utca kereszteződés
  • Törökbálint - Géza fejedelem utca – Szegfű utca kereszteződés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
A zárt ajtó mögött milliós értéket találtak a pénzügyőrök.
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Otthonában fogták el a férfit.
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
„Apaként és rendőrként is mélyen egyetértek a céllal – ezért megéri küzdeni.”
Súlyos baleset Hajdúhadháznál
Súlyos baleset Hajdúhadháznál
Tűzoltók, mentők a helyszínen.
Életveszélyesen megégett egy kisfiú Pocsajban
Életveszélyesen megégett egy kisfiú Pocsajban
Mentőhelikopter vitte kórházba.
Munkába állt az új jegyző Hajdúböszörményben
Munkába állt az új jegyző Hajdúböszörményben
Az előző április 1-jén távozott a hivatalból.
Illegális fakereskedelem: Hajdú-Biharban is vigyázni kell
Illegális fakereskedelem: Hajdú-Biharban is vigyázni kell
Megérkezett a 2024-es kockázati besorolás.
Kővel tarkón dobott egy gyereket Nyíradonyban
Kővel tarkón dobott egy gyereket Nyíradonyban
A kilencéves sértettet ezután meg is kergette.
Karambol a hajdúdorogi kereszteződésben
Karambol a hajdúdorogi kereszteződésben
Két személyautó ütközött össze.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Nestor El Maestro optimista
Nestor El Maestro optimista
A debreceniek trénere szerint egyértelmű és lényegre törő tervük van a Puskás ellen
Hirdetés
Hirdetés
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
Közgyűlést tart a szövetség.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés