Eladták a Naplót, az Észak- és a Kelet-Magyarországot.
A három napilap új gazdájáról rég pusmognak már Debrecenben Miskolcon és Nyíregyházán is.
Eladta médiaportfóliója jelentős részét július 31-én a Russmedia: a Hajdú-bihari Napló, az Észak-Magyarország és a Kelet-Magyarország, továbbá két román regionális napilap, a Jurnal Aradeant és a Jurnal Bihoreant új tulajdonosa a Media Development Management Kft. A cég nem rendelkezik terjengős őstörténettel, hiszen célzottan lapkiadás profillal csak idén tavasszal jegyezték be. A friss vállalkozás a Népszabadság „hóhéraként” ismert Heinrich Pecina osztrák üzletemberhez köthető, aki a Mediaworks Hungary korábbi osztrák tulajdonosa.
Úgy tudjuk, a tranzakciót megelőző tárgyalások mindvégig Bécsben zajlottak, a vételár pedig 10 milliárd forint körüli.
Továbbra is Fodor István irányítja ügyvezetőként a két országban a most eladott, eddigi Russmedia-lapok tevékenységét, és ősszel jelenti be további terveiket.
A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ) adatai szerint naponta
példányt nyomtatnak.
A Russmedia digitális márkáival továbbra is aktív kíván maradni a magyar és a román piacon.
Megyei napilapból összesen 18 létezik ma Magyarországon, egyedül Pest megyének nincs saját megyei újságja. A 18-ból 13-at már korábban benyelt Mészáros Lőrinc Médiaworks-je. A maradék 5 lap felének, az Észak-Magyarországnak, a Hajdú-bihari Naplónak és a Kelet-Magyarországnak a Russmedia Kft. volt eddig a kiadója, ez került most át Pecina tulajdonába, ahonnan vélhetően megy tovább, akárcsak korábban a Népszabadság.
A napokban látott napvilágot, hogy megvásárolja a két megyei lapot (a Délmagyarországot, illetve a Kisalföldet), és a Bors című újságot is jegyző Lapcom Kiadó Zrt-t az Andy Vajna érdekeltségébe tartozó Avalue Befektetési Kft.
A Mikepércsi úton már dolgoznak is.
Pénzt fogadtak el.
Nem ez volt az utolsó ellenőrzés.
Kitüntették.
A harag vezérelte.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.05.31)