Újra építőtábort szervez a Péchy

Tavaly pavilon, idén közösségi tér – újra munkába állnak a Péchy diákjai. A Hajdú-Bihar Vármegyei Építész Kamarával együttműködve, a jövő építészei szakmai projektben vesznek részt. A tábor a szakmai fejlődés mellett a közösségépítést is támogatja.
Az elmúlt évben elindított kezdeményezés folytatásaként, a részt vevő diákok építész mentorok segítségével kapcsolódnak be a munkafolyamatokba. Tavaly Létavértesen, idén pedig Debrecenben dolgozhatnak együtt. A cél, hogy elkészüljön a Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Technikum új multifunkciós közösségi tere, amely szabadtéri tanteremként és rendezvényhelyszínként szolgál majd a jövőben. Az építőtábort egy tervezési folyamat előzte meg, amelyben egyetemi hallgatók is közreműködtek. A tábor augusztus 7. és augusztus 15. között valósul meg. Az előkészítő munka már zajlik.
Pecsenye Béla, a Hajdú-Bihar Vármegyei Építész Kamara elnöke elmondta, örömteli, hogy folytatódhat az intézménnyel a közös munka, ezúttal egy új feladatban együtt dolgozva. A helyszín megtalálásakor fontos szempont volt, hogy az Debrecenben legyen és, hogy nagy hatásfokkal bírjon, ne csak a részt vevő kollégák számára, hanem a tanulói közösségnek is. Az esemény kapcsán elmondta, a tábor a diákoknak szól, értük van, szakmailag sok mindent profitálhatnak belőle, miközben közelebb is kerülnek az építészethez, mivel a helyszínhez eleve kötődnek, ez még inkább szerencsés kiindulópontként szolgál a fejlődéshez.
Szilágyi Sándor, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója elmondta, az építőtábor a régi idők hagyományait idézi, amikor a diákok közösen alkottak, miközben valódi közösséggé formálódtak. Örömteli, hogy több partner összefogásában kialakult egy olyan közös gondolkodás, amelyben egy iskola belső tere, udvara megszépülhet, megújulhat. Bízik abban, hogy az elkészült közösségi tér hosszú éveken át őrzi majd azok munkáját, akik részt vettek a megvalósításában, és a diákok később is büszkén tekinthetnek vissza arra, amit együtt alkottak. Tavaly a merengő építése is sikertörténet volt, az idei tábor kapcsán is hasonlóak a várakozások. A tábort kulturális programok is kiegészítik majd, így igazi közösségformáló időszak kezdődik augusztus elején a Péchy-ben. Úgy gondolja, fontos, hogy a diákok, a szülők és a város érdeklődő tagjai mélyebben lássanak életképeket az intézmény életéből. A főigazgató úgy véli, országos szinten is úttörő a program, amely tovább erősítheti az iskola jó hírét.
Törös Attila, a Hajdú-Bihar Vármegyei Építész Kamara Felügyelőbizottságának tagja elmondta, már műszaki karos hallgatóként is dédelgetett álma volt az építőtábor gondolata, a kezdeményezés tavaly újra előtérbe került és a sok közös álomból, a megvalósulás útjára léphetett a kivitelezés. Tavaly a Merengő-projekt zárult sikeresen, idén pedig a létrejött alkotóközösségnek köszönhetően immáron az látszik, hogy szakaszosan meg fog valósulni a Péchy udvarának teljes rehabilitációja is, ennek első üteme 2026 nyarán. A tervezés során több elképzelés is felmerült, végül egy fából készülő kültéri tanterem mellett döntöttek, ezt építi meg a táborozó közösség.
Nagyné Kricsfalussy Anna, a Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Technikum igazgatója köszönettel fordult a résztvevők felé. Elmondta, az iskola egy fontos jelmondata, hogy a jövőt építjük, és az igazgató abban bízik, hogy az iskola neve az elkövetkezendő időszakban egyet jelent majd a jövő és a közösségépítés szellemiségével. Hangsúlyozta, hogy az intézmény egyik legfontosabb célja, a diákok szakma iránti elkötelezettségének erősítése és motivációjuk elmélyítése. Felidézte, hogy a tavaly megvalósult projekt minden várakozást felülmúlt, ezért az idei fejlesztés során is olyan közösségi teret álmodtak meg, amely hosszú távon, fenntartható módon szolgálja majd az iskola életét. Az új kinti helyszínre kivinnék az oktatást, a Péchy benti tantermi világát, de lesznek kint kiállítások, filmvetítések, közösségépítő programok is. Kiemelte, az új közösségi tér legnagyobb értékét a közös alkotás adja majd.
Az építőtábor részeként augusztus 10-én 9 és 12 óra között nyílt napot is szervez az intézmény. A programra minden érdeklődőt várnak, a látogatók betekinthetnek az építőtábor munkájába, bejárhatják az intézményt, de közösségi programok és kézműves foglalkozások is várják majd az odaérkezőket.















































