Hirdetés

Hirdetés

Volt aljegyzőt ítéltek el Debrecenben

Szabolcsihír

2019.02.07. 14:30

Volt aljegyzőt ítéltek el Debrecenben
A kép illusztráció

Öt évre jogi végzettsége gyakorlásától is eltiltották.

Hirdetés

Hirdetés

A Debreceni Ítélőtábla I.r. vádlottat 5 évi jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozástól eltiltásra is ítélte. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2018 márciusában

Sz. P. I.r. vádlottat, hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. L. Z. II.r. vádlottat bűnsegédként elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt, mint visszaesőt 2 év börtönbüntetésre ítélte, 2 évre eltiltotta a közügyektől.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlottak és védőik felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek. A bíróság által megállapított tényállás szerint I. r. vádlott 2013 tavaszától Újkenéz aljegyzője volt.

A település önkormányzata 2014-ben a Belügyminisztériumtól több mint 27 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott az önkormányzati konyha felújítására.

2015 márciusában I.r. vádlott telefonon értesítette II.r. vádlottat, hogy ha van olyan ismerőse, aki a kivitelezési munkákat el tudja végezni, akkor ő beosztásából fakadóan el tudja intézni, hogy a vállalkozó nyerje a pályázatot. Ezért cserébe a kifizetett összegből 1 millió forintot kért.

II.r. vádlott tárgyalt is az ügyben egy idáig nem azonosított vállalkozóval, aki elfogadta az ajánlatot. Végül a vállalkozó nem indult a pályázaton. A vádlottak tagadták a bűncselekmény elkövetését.

Debreceni Ítélőtáblahivatali vesztegetésÚjkenéz

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés

.