Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Orbán: egy megfontolandó kérdés van

| 2021. 02. 24. | 13:00:00
A miniszterelnök szerint könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni.
Orbán: egy megfontolandó kérdés van
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A miniszterelnök szerint könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni, de az idősotthonokban lakók látogatásának kérdését meg fogják fontolni – Orbán Viktor erről járványügyi konzultációjának február 24-i, szerdai, második fordulója után, a Facebookra feltett videójában beszélt.

A kormányfő hangsúlyozta: fontos nap a mai, mert ma kezdenek oltani a kínai vakcinával.

"Nekem is reményt ad ez, hogy talán valamikor a jövő héten a védekezés irányítói is sorra kerülhetnek" – tette hozzá. A miniszterelnök értékelése szerint a helyzet nem könnyű. Mint mondta: egyszerre van velünk a jó hír, hogy több vakcina érkezett, és ezért megnő majd a beoltottak száma, de közben a harmadik hullám fenyegeti Magyarországot. "Ez a két tendencia, ez a két görbe fut egymással szemben" – mutatott rá Orbán Viktor, aki a konzultáció során meghallgatott járványügyi szakemberek nevében is azt kérte, hogy minél többen oltassák be magukat.

A kormányfő ugyanakkor kijelentette azt is: "könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni".

Elmondta: egy olyan kérdés van, amelyet meg fognak fontolni. Az idősotthonok lakói – akiket már 80 százalékban átoltottak – sokat szenvednek amiatt, hogy nem látogathatják őket, és ők sem hagyhatják el az intézményeket. Itt szeretnénk valami emberileg elfogadható megoldást találni – emelte ki.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Polt Pétert is jelölték alkotmánybírónak
Polt Pétert is jelölték alkotmánybírónak
A Fidesz Facebookon jelentette be a hírt.
Gyurcsány Ferenc lemondott, visszavonul a közélettől
Gyurcsány Ferenc lemondott, visszavonul a közélettől
Dobrev Klára azt is bejelentette: elválnak.
Here it is! – idősek házassága az angolérettségin
Here it is! – idősek házassága az angolérettségin
Különös svájci jelenségről szóló szöveget is kaptak a diákok.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Toroczkai szerint Magyar Péter öngólt rúgott
Toroczkai szerint Magyar Péter öngólt rúgott
A „leleplezés” a Fideszt segíti - írja.
Magyar Péter: Orbánék háborúba sodornák Magyarországot
Magyar Péter: Orbánék háborúba sodornák Magyarországot
Ezt olvassa ki a haderőreformból az ellenzéki párt elnöke.
Fekete füst szállt fel a Vatikánban
Fekete füst szállt fel a Vatikánban
Egyelőre patthelyzet van.
A patikusok is felírhatnak majd bizonyos gyógyszereket
A patikusok is felírhatnak majd bizonyos gyógyszereket
Angol mintára vezetnék be ezt Magyarországon.
Rákóczi-szabadságharc vagy bethleni konszolidáció?
Rákóczi-szabadságharc vagy bethleni konszolidáció?
Ezek közül választhattak az érettségizők.
Fekete-Győr: ne induljon a Momentum 2026-ban!
Fekete-Győr: ne induljon a Momentum 2026-ban!
A párt gyengítené az esélyt arra, hogy bekövetkezzen a várva várt politikai változás – jelentette ki.
Történelemérettségi: 81 ezer diák ad számot tudásáról
Történelemérettségi: 81 ezer diák ad számot tudásáról
Az előző évben középszinten átlagosan 57,39 százalékot értek el a vizsgázók.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Nestor El Maestro optimista
Nestor El Maestro optimista
A debreceniek trénere szerint egyértelmű és lényegre törő tervük van a Puskás ellen
Hirdetés
Hirdetés
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
Közgyűlést tart a szövetség.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés