Halál az utakon: Magyarország viszonylag biztonságos

Tovább javult a közúti közlekedésbiztonság az Európai Unióban, de az előrehaladás még mindig túl lassú a 2020-as célkitűzések eléréséhez - írta jelentésében az Európai Bizottság, számol be az autoszektor.hu.
A brüsszeli testület tájékoztatása szerint tavaly 22 800 ember vesztette életét az európai országutakon, ami mintegy 2 százalékos csökkenés a megelőző évhez képest. A 2010-es adatokhoz képest a csökkenés mértéke 23 százalékos.
Svédországban és Írországban történik a legkevesebb halálos baleset. A halálozási arány Romániában a legmagasabb, annak ellenére, hogy ott a legalacsonyabb az egy főre jutó gépjárművek száma.
Magyarországon kilenc év alatt 19 százalékkal csökkent a halálos közúti balesetek száma. 2010-ben egymillió lakosra számítva 74-en lelték halálukat a magyar közutakon, 2019-ben ez a szám 62 volt.




























