MTI, Index
2019.05.20. 09:33
Durvul a kereskedelmi háború.
A Google amerikai távközlési vállalat felfüggeszti több együttműködését a kínai Huawei óriásvállalattal, utóbbi ezentúl például nem férhet hozzá az Android operációs rendszer frissítéseihez és az új veziókhoz – jelentette New Yorkból a brit hírügynökség bennfentes forrásra hivatkozva helyi idő szerint május 19-én.
Az értesülés szerint a Google ezentúl csak a nyílt forráskódú fejlesztéseit osztaná meg a céggel, és a jogosultságok elvesztése a gyakorlatban azt jelentheti, hogy a készülékekről elérhetetlenné válhat a Gmail, vagy a Play áruház alkalmazás. A korlátozás később kiterjedhet más szolgáltatásokra is.
Az amerikai cég arra hivatkozva döntött így, hogy Donald Trump elnök a múlt héten rendeletet írt alá az amerikai telekommunikációs hálózatok védelméről. A rendelet szövegezői megemlítik, hogy az Egyesült Államok külföldi ellenfelei kihasználják az amerikai távközlési technológia és szolgáltatások bizonyos fokú sérülékenységét, és ezzel összefüggésben különösen aggasztónak tartják a gazdasági és az ipari kémkedést is. A jogszabály nem nevezi néven, de elemzők szerint egyértelmű, hogy a kínai Huawei óriásvállalatról, vagy a szintén kínai ZTE telekommunikációs cégről van szó.
Az Index arról ír, hogy a tiltás csak az új készülékekre vonatkozik, a már használatban lévők a Google egy szóvivője szerint továbbra is használhatják ezeket az appokat, illetve megkapják a kiadott frissítéseket is.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Két vidéki banda csapott össze.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.21)