Debrecen – Szóval a nem debil Dr. Szanyi vélhetően elgondolkodott a dolgon és felidézte magában a szükséges tényanyagot, mielőtt leírta volna, hogy Gy. Ferenc lenne alkalmas köztársasági elnöknek.
Van egy MSZP-s politikus, úgy hívják, Szanyi Tibor. Pontosan nem tudni, mit tett ez az ember eddig a magyarokért, ám azt el kell ismerni, némi ismertséget szerzett magának például azzal, hogy parasztnak és gyalázatos alaknak nevezte Sólyom László köztársasági elnököt. Szanyi úr a héten megint megmutatta magát, blogjában arról írt, hogy legyen a Gyurcsány Ferenc néven elhíresült személy legyen Magyarország következő államfője.
Nos, nem tudni, hogy Tibor csak provokálni akart, esetleg be volt rúgva, vagy egyszerűen csak viccelődött (mondjuk ennél szarabb poént aligha eszelhetett volna ki), ám illik komolyan vennünk: az 53 éves Szanyi okleveles közgazda, a tudomány doktora (1987 óta!), angolul, németül, olaszul és oroszul is beszél, tehát vélhetően nem debil, vagyis szokott gondolkodni bizonyos dolgokon és meg tud jegyezni bizonyos információkat. Igen, komolyan kell vennünk A Ferit az ország élére!-kampány kezdetét, hiszen az ötlet tapasztalt politikustól származik, aki már 1971-ben a Kommunista Ifjúsági Szövetség tagja volt, 1998 óta országgyűlési képviselő, ráadásul szolgált már politikai államtitkárként és frakcióvezető-helyettesként is.
Szóval a nem debil Dr. Szanyi vélhetően elgondolkodott a dolgon és felidézte magában a szükséges tényanyagot, mielőtt leírta volna, hogy Gy. Ferenc lenne alkalmas köztársasági elnöknek. Vizsgáljuk meg, milyen logikai alapon juthatott el a Tibi ezen megoldásig! Tehát: államfőnek nyugodt, higgadt, idegrángásoktól mentes és üvöltözéstől tartózkodó embert szoktak választani (Dr. Szanyi: jé, pont, mint a Feri!), olyan személyt, aki habitusánál fogva az állampolgárok többségében tiszteletet ébreszt (Dr. Szanyi: pipa, Fletót még csak egyszer-kétszer köpték le), és akinek személyisége ha minimális szinten is, de elfogadható a jobb- és baloldali érzelműek számára egyaránt (Dr. Szanyi: ez is oké, Ferót végül is nem lőtték le).
Valahogy így juthatott el a képviselő úr a javaslatig, ami előtt megemeljük a kalapunkat: ekkora baromság még egy agyvérzéses birkától is elismerésre méltó lett volna, nemhogy egy négy nyelven beszélő okleveles közgazdától. Szanyi úr tehát kitett magáért, ám ötletének abszurd jellegét figyelembe véve sem támogathatjuk. Nem bizony, de nem azért, mert regnálása szerény néhány éve alatt Gyurcsány F. kis túlzással több kárt okozott a magyar társadalomnak, mint a gaz törökök meg a nagyképű Habsburgok együttvéve, hanem azért, mert van egy sokkal jobb javaslatunk: legyen Dr. Szanyi Tibor a következő államfő!
Ő végül is nem egy gyalázatos alak, nem paraszt, és mer nagyot álmodni: ideális figura, aki remekül illik a mai magyar közéletbe, mint olyan politikus, aki szeret szórakozni az emberekkel. Márpedig a népnek ilyenre van szüksége: néha úgy tűnik, a magyarok azt szeretik, ha folyamatosan szívatják őket.
Tóth Csaba Zsolt
toth.csaba@civishir.hu
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Két vidéki banda csapott össze.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.24)