Erő és alázat
Erő és alázat. Kivételesen nem az a lényeg, hogy ez egy remek Ákos-dal címe, hanem az, hogy még egy gyerek is tudja, hogy ennek a két valaminek egyensúlyban kell lennie. Akkor lehetsz tisztelt férj, megbecsült feleség, befogadott dolgozó, vonzó ember és népszerű egyéniség, ha nem tévesztesz arányt. Ha elméred a farkad (a nőknél a farok legyen mondjuk az úgynevezett jellem és/vagy személyiség), akkor véged van, a világ nem fogja ezt kultiválni. Az emberek azokat az embereket szeretik, akik tudnak alkalmazkodni, de elég erősek ahhoz, hogy ha kell, ne alkalmazkodjanak. És ami fontos: lázadás és hiszti csak nagyon indokolt esetben szükséges, amúgy simulni illik, mint szép cici a tenyérbe.
Mindez azért (is) érdekes, mert kampány van. És ebben a kampányban eddig szinte minden párt részéről csak és pusztán erő van. Mindegyik azt akarja mutatni, hogy hát van itt nafta. Alázat? Sehol semmi. Úgy viselkednek a szavazatunkra vágyók, mintha mi lennénk értük, noha pont fordítva van: ők lennének miértünk, vagy mi a gránát. Már bocsánat, de a hátsónkat kéne nyalni, hogy egyáltalán léteznek és eséllyel pályáznak a nagyon sok pénzzel kecsegtető parlament szereplésre, mert nélkülünk (szavazók nélkül) mind elmehetne dolgozni a bányába, éhbérért, semmiért, megaláztatásért. Nem lenne se zsíros fizetés, se ingyen élet (hivatalos nevén: költségtérítés), se médiaszereplés: meló lenne, meg kínlódás, meg szegénység.
Ehhez képest azon az emberek többsége (ezúttal tényleg tisztelet a kivételnek), akik bekerülnek valamelyik ismert pártba, meg vannak győződve arról, hogy nekik jár a megbecsülés. És hiszik, hogy a Jelölt bácsi (ha listás pártba tudott ficeregni) azért van, hogy a sok paraszt megválassza. Hát korántsem. Ez a sok gyenge és nagyképű ember semmire se menne nélkülünk. Hogy azt ne mondjuk, mi tesszük őket naggyá. Ez persze a mi hibánk (tetszettek volna forradalmat csinálni), de azért ideje leszögezni a legfontosabb kampányüzenetet: az erős emberektől csak félni lehet, az alázatosakat akár szeretni is.
Tóth Csaba Zsolt
