A komcsi nácik

Na, túlvagyunk az EP-választáson. Szűk három millióan mentek el a bulira (tét az ugye nem volt: azt azért senki nem gondolhatja komolyan, hogy a magyarok többségét érdekli, ki a túró megy Brüsszelbe sörözgetni-kvaterkázni), több mint két millióan ikszeltek jobbra, és mintegy öt millió szavazásra amúgy jogosult állampolgár mondta azt, hogy leszarom. A politikai elemzők, a politológusok (nem tudom figyelik-e, de új tömegszakma született) már nekiestek a számoknak, mint a félrészeg piknikező a slambucos bográcsnak, de túl sokra nem jutottak: (szerintük) kimutatták, hogy melyik párt vett el melyik párttól szavazókat, meg azt is, hogy ahol sok a cigány, ott sok a fasiszta. 

Ez utóbbi felismerés nyilván nem fog bekerülni az évezred legnagyobb felfedezései közé, mint ahogy az sem, ahol nagy a rosszlét, ott erősek a szélsősége(se)k. Ez már csak így van: a szó szerint egyik napról a másikra nem élő magyar és magyar cigány honpolgárok (tehát a szegényebbek) nemigen kíváncsiak a „középpártok” selymesen öncélú, félrenézős hozzáállására, ők konkrétumokat szeret(né)nek hallani. Egész konkrétan azzal kapcsolatban szeretnének információhoz jutni, hogy mi a gránátból fognak megélni mondjuk a következő 30 napban: mert erről momentán halvány fingjuk sincs. 

Ja, és ez aztán nem kisebbségi probléma, kérem. A behajtó cégek megdöbbentően demokratikusan, bőrszínre, nemre, korra való tekintet nélkül viszik el az autót meg a lakást, ha valaki mondjuk tartozik három havi törlesztő részlettel (amely egyébként a néphit ellenére többnyire nem a hitel visszafizetésére szolgál, hanem a kamatokat van hivatva ellensúlyozni), aztán jöhet az utca a kannás bor bűvöletében, a pulyáknak meg az állami gyerekmegőrző, bűnözőképző szolgáltatás. Ez mondjuk tán fontosabb problémakör, mint az, hogy akkor most például az ózdi komcsik átmentek-e a nácikhoz, vagy ott már eleve virágzó nyilaskeresztes miniállam létezett. 

Mert az biztos, hogy ez a megélhetési-gazdasági lejtmenet nem torpan meg egy szavazástól (az Eu-s verziótól meg pláne nem), tömött sorokban menetelünk az éhen döglés, vagy legalábbis a legatyásodás felé. Ez persze ne zavarja a vasárnapi választáson sikert aratókat (az öröm jogos, sokkal jobb nyerni, mint veszíteni), ám ha megvolt az orgazmus, jó lenne átgondolni, hogy akkor most mi a vastag pöcörő van. 

Mert az valóban eredmény, hogy például Göncz Kingát, Bokros Lajost és Deutsch Tamást sikerült Brüsszelig távolítani, de ettől még nem oldódott meg semmi: a magyar gazdaság teljesítménye pánikszerűen esik vissza, a körbetartozások kényszerzubbonyként fojtogatják a társadalom statisztáit, komcsi nácikból meg egyre több lesz. Pedig ennek az országnak mostanság vélhetően inkább jómódú nemzeti-liberális radikálisokra lenne szüksége, akik tudják, mit kell tenniük és meg is teszik azt. A programokat, elképzeléseket az országgyűlési választásokig szeretettel várja az a három millió, aki nem szarja le, meg az az öt millió is, aki leszarja.

Tóth Csaba Zsolt
toth.csaba@civishir.hu