Debrecen – A Karácsony és a Béla nap mellett a március 15 volt gyerekkorom legszebb ünnepe. Az iskolában már napokkal előtte megkezdődött a ráhangolódós.
Minden évben megfestettük 1848 legfőbb eseményeit. Én kiválóan tudtam Petőfi Sándort rajzolni. Akkor még azt hittem, hogy azon a bizonyos lépcsőn ismertette a 12 pontot. Rajzoltam még hozzá pesti radikális ifjakat, bajusszal meg lovat.
Ezek a képek kikerültek az iskola ablakjába amit aztán a környék lakói megcsodálhattak. A kokárdát is saját magunk készítettünk és nem a bevásárlóházak pénztárainál vettük.
Amit akkor sem szerettem, azok a kötelező ünnepségek voltak. Hosszú és unalmas beszédet mondott az iskola igazgató, és még annál is többet szónokolt a pártitkár meg a Kisz kábés.
Alig vártuk már a koszorúzást mert az már a végét jelentette a központi megemlékezésnek.
Az igazi ünnep az volt számunkra amikor immár saját örömünkre a Szamos parton eljátszottuk március 15-ét. Az akácfák voltak a Habsburgok az öreg diófa V.Ferdinánd mi meg jól lekardoztuk őket . Volt nevünk is. Petőfi, Kossuth, Deák, Klauzál...nekem többnyire Mészáros Lázár jutott, de nem szomorkodtam, hogy nem én lehettem Kossuth mert Szabó Józsi egy fejjel nagyobb volt, egyértelmű, hogy ő viseli a csatában a nevét.
Úgy tűnik a központi koreográfia elég keveset változott az elmúlt bő 20 évben. Párttitkárok helyett politikusok mondják ugyanazt az unalmas beszédet mint egykoron. Igaz ők már belevisznek némi
aktualizált március 15-i gyalázkodást, mert azt gondolják aki nem anyázza le egy másik pártot az már nem is ember. Szerintem Batthyány Lajos vagy Széchenyi István is csak röhögne rajtuk.
FIGYELEM: EREDETI ELÜTÉSI ÉS HELYESIRÁSI HIBÁK.
Az FM90 Friss Rádió támogatásával
Átadták a Professor Emeritus, valamint a Doctor honoris causa címeket is.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Felkészülés a jövőre.
Pályázati forrásból újítják fel.
Átvizsgálják az épületeket.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.10)