Debrecen – A politikai pártok nagy része az én postaládámba is bedobta a felhívását. Akiknek egyenlőre nem sikerült a közbeszerzési százmilliárdokból rafináltan pénzt átmenteni kampánycélokra, csak sima ímélt küldtek.
Nade úgy vagyok én ezzel, minden párt ügyeskedik, mert a magyar közbeszerzési szisztéma rákényszeríti szerencsétleneket. Tudja ezt mindenki. A politikusok, meg a szavazók is. Valószínűleg azért mert félreértelmezik a szöveget: közbeszerzés vagyis KÖZpénzből BESZERZÉS
a választási kampányra.
Mit kellene tennünk, hogy évente több százmilliárd forint közpénz ne vándoroljon magánzsebekbe? Hogy csak a közbeszerzések miatt ne érjen minden magyar állampolgárt, így személy szerint engem is évente 40 ezer forint kár? Hogy az állami megrendelések garantáltan tiszták legyenek? Hogy ne lehessen lefizetni a közhivatalnokokat?
Időnként felteszik ezeket a kérdéseket, ám ha valamit ezzel kapcsolatban lépni kellene, akkor meg azt látom, hogy a döntéshozók menekül tökön-paszulyon át. Minél messzebb a felelőségtől. Nyilván ismerik az arizóniai mondást: viharban ne álljunk kaktusz mellé.
Szóval nézegettem a postaládába bedobált ígéreteket, de erről -így konkrétan- egy mondatot sem találtam. Vagy én voltam figyelmetlen. Általános dolgokat ugyan olvastam, hogy rend, erkölcs, élhető ország, munkahelyteremtés satöbbi.
Én olyan üzenetekre lennék fogékony ami TÉNY. Amivel azonosulhat a választó izibe.
Például. Garantáljuk, hogy lakásában az ember nyugodtan pihenhet.
Írtam már arról itt a civishíren, hogy felettem öt vidám külföldi gyógyszerészhallgató őrjöng nap-mint nap és jelen állás szerint nincs rá lehetőség, hogy megoldjam ezt a problémát.
Épp ezért a lakóközösség közbeszerzési pályázatot ír ki politikai pártoknak. Mindössze három mondatból áll. Szóval nem bonyolult.
Probléma: Hajnalig üvöltöző albérlők eltávolítása,megfékezése
Jutalom: 17 szavazásra jogosult debreceni állampolgár garantált kopogtató cédulája/szavazata.
Kedves politikai pártok várjuk az ajánlatokat.
FIGYELEM: EREDETI ELÜTÉSI ÉS HELYESIRÁSI HIBÁK.
Az FM90 Friss Rádió támogatásával.
Átadták a Professor Emeritus, valamint a Doctor honoris causa címeket is.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Felkészülés a jövőre.
Pályázati forrásból újítják fel.
Átvizsgálják az épületeket.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.09)