Kis hercegnőnk országlása

Isten bizonyra ígértük egymásnak, hogy ebben a Szerintem rovatban lehetőleg helyi fontosságokról írunk! Csak akkor teszünk kivételt, ha valami nagyon nagy, különös figyelemre érdemes dolog történik az országban, világban, netán a világűrben. Mert a kivételek épp erősíteni fogják a szabályt, hiszen minden nagy dolog felfogható helyi ügyként is egy percek alatt átrepülhető országban. És tessék, mindjárt itt van Lara új szíve!
Igen, fent volt oldalunkon frissiben, szemlézte a Hírkereső, de ha például a Liptai-Gesztesi „álompár” – nekünk legyen mondva – hónapok óta folyhat a média összes csapján, akkor a szentesi Bóta család fellélegzése, sírós-mosolygós megkönnyebbülése, Lara „kis hercegnő” megmenekülése van akkora hír, hogy foglalkozzunk vele újra. Annál is inkább, mert a félelmetes 72 óra még nem telt el; a csupa remény, csupa fény tekintetű kislány csöppnyi szervezete még nem válaszolt arra, hogy befogadja-e - a ki tudja hol élt, és hogyan halt - kis áldozat szívecskéjét és avval éljen tovább.

De a kis hercegnő annál sokkal nagyobb dolgot vitt véghez, mint amire a józan ész logikája szerint gondolni tudunk: ott, ágyacskájában fekve, körülrakva műszerekkel, mellette a műszívvel, csövekkel, csatlakozókkal és mindenféle kijelzővel, a maga halál közeli csodájával egyesítette az országot. A szó leghagyományosabb értelmében, bármennyire hihetetlen ez nekünk. Hiszen korra, nemre, pártállásra, hitre, vallásra való tekintet nélkül azon járt már 183 napja az ország „esze”, hogy jaj, telnek-múlnak a napok és nincs donor. Hogy Lara túlélési esélye egyre kevesebb. De a Teremtő, a jó sors, vagy nevezzük bárhogy, megkönyörült rajta! Most már előtte az élet, még ha az nem is lesz feltétlenül egyenértékű az egészséges kortársakéval. Amikor ezt tudatták a hírügynökségek, egy emberként lélegzett fel az ország: megvan a szív, megmenekült a kislány. És ebben az örömben végre újra egyek lettünk;senki, semmilyen ellenvetéssel nem élt. Senkinek nem volt ellenérdeke. Isten, vasárnap hajnali négy órakor megáldotta a magyart!

Azt a népet, amelyik nem az egyetértéséről híres a történelemben. Mert kevés olyan dolga akadt itt 1 100 év alatt a Kárpát-medencében, aminek ne lett volna rögtön ellenzője, akadályozója is. Belülről. Ahol az a vicc tartja igazságát, mely szerint „ha két magyart vet partra a hullám egy lakatlan szigeten, ott másnap három párt alakul”. Most a csöppnyi Lara gyermeki szenvedése megváltotta az ellentéteket, a közöttünk oly gyakran dúló viszályt. Igaz, csak ebben, és ezekre a hetekre. Légy áldott érte, kis hercegnő, donorod szüleinek fájdalmára meg hozzon enyhülést az idő. Mi pedig higgyünk benne, hogy jó az, amikor együtt dobban a szívünk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Réti János
reti.janos@civishir.hu