Hangrobbanás, hangzavar

Mi tagadás, nem mondhatjuk, hogy unalmas lenne az életünk! Még vacillálunk rajta, hogy beoltassuk e magunkat az új influenza ellen (bár már ukrán változata is van, ami a legújabb), némely Fradi-drukker kezében még ott füstölög a petárda, nem tudjuk, ki esik ki a csillagjelöltek közül, esszük magunkat, hogy Benkő Dániel talál-e feleséget magának, és erre bumm! Képesek megszüntetni a Danubius Rádiót, de nagy ellenfelét, a Sláger Rádiót is. Lehet ezt épp ésszel kibírni? Hogy – ha hinni lehet a kritizálóknak – mocskos politikai alku vagy színfalak mögötti összedumálás eredményeként veszik el a hallgatóságtól a drága jó Bocsit, a szeretett Borost, a rajongott Balázst és oldaltarisznyáját, Janikát. Élet-e így most már az élet?

Nosza, rá is zendített a média, annak rendje és módja szerint, jajveszékelni, hogy mi lesz ezután, mint Arany János Rebi nénije a balladában: „nagy baj éri és nagy kár!” Mert mi lesz a rajongókkal, mi lesz a reklámokkal, de mindenekelőtt a műsorvezetőkkel? „Csak, hogy szűköcskén megélhessenek” – ha már a verseknél tartunk – a 18-i villanyoltás után. És addig még van három hét! Nincs kizárva, hogy felerősödik a károgás, címlapokon és magazinműsorokban, nem is szólva a két érintett adó utolsó napjairól! A telefonálók búcsúmondatairól és az utolsó számokról, amik még átjöhetnek tőlük az éteren.

Nem kizárt, hogy értesíteni fogják a katasztrófavédelmet is, és a döntés következménye, azaz a két sztárrádió elnémulása bevonul nemzeti tragédiáink – sajnos volt egy néhány – sorába. Oda kerül valahova Muhi és Mohács közé. Mert Batu kán volt ilyen kérlelhetetlen velünk, mint most a döntéshozók, illetve mérhető e a tény, hogy Szapolyai véletlenül vagy készakarva lekéste a törökkel vívott csatát Mohácsnál ahhoz, hogy itt maradunk télvíz idején Bochkor nélkül, a talajmenti fagyok idején és csak nyüszítés hallatszik majd a Vadonból. Utoljára ilyen csalódás magyar rajongókat 1954-ben ért, amikor Puskásék elveszítették a VB-döntőt az NSZK (!), igen, a nyugatnémetek ellen.

De félre most már a cinikus gúnyolódással! Igen, sajnálunk mindent, ami jó vagy kedvelt az életünkben, ha úgy alakul, hogy megszűnik. Ez egyébként szívünk joga. De az élet megy, illetve menni fog tovább. Túléltük már, hogy nincs GÖCS Debrecenben, hogy nincs kohászat Ózdon, bánya Salgótarjánban, hogy nincs Rába, nincs Orion, hogy nincs Ikarusz és a hajdani zászlóshajó, a Tungsram utódja most készül örökre elmerülni az európai piacgazdaság hullámsírjában. Majd lesznek másik adók és más műsorvezető párosok. Vagy ugyanazok, csak máshol. Ilyen időket élünk,

Talán nem volt szerencsés anno Slágerék címválasztása. Nem hozott szerencsét sőt, mint egy sámáni átok megpecsételte a két csatorna sorsát a Bumeráng. Ezúttal tényleg visszaütött. 




Réti János
reti.janos@civishir.hu